Fülöp Attila: Ez az út emberi és vállalható

Fülöp Attila úgy fogalmazott: az épület nemcsak 12 ember életét változtatja meg, hanem szimbóluma is annak a fajta rendszerváltásnak, ami ma a fogyatékosügyben zajlik. A 12 fős modern, speciális ellátási igényeket kielégítő épület kapcsán az államtitkár elmondta azt is, hogy az országban az idén 900 fogyatékossággal élő, jövőre pedig 2000 ember 200 helyszínen fog hasonló, támogatott lakhatású, 12 fős házakba költözni.

Hozzátette, hogy mindez annak a nagy intézményi rendszernek a helyén jön létre, amit még a 90-es évek előttről örökölt meg az ország, amikor több száz fős intézményekben laktak a fogyatékos emberek. „Ez az út emberi és vállalható”, ezen szeretne továbbmenni a kormány – hangoztatta Fülöp Attila.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára arról beszélt, hogy a korábbi intézményrendszert valóban csak az intézmény szóval lehetett illetni, az otthonnal semmiképpen sem. Ezekből az intézményekből hiányzott a szeretet, amely nélkül „nem lehet otthon az otthon” – fűzte hozzá az államtitkár.

A rendezvényen jelen volt Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete és Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára is.


Hirdetés

Az otthont Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke áldotta meg.

 

(MTI)

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Szilvásy Zsuzsa, a Gondviselés Házak intézményvezetője, Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete, Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője  és Gifló Péter programvezető a Magyar Máltai Szeretetszolgálat veresegyházi otthonának szentelésén 2021. november 11-én. MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb