Boldoggá avatott gazember?
Boldoggá avatták az atyát, aki csákánnyal keresett túlélőket az antanthatalmak által lebombázott Bologna romjai között.
A német megszállás alatt Giovanni Fornasiniről azt tartották, hogy „mindenhol ott van”. Folyamatosan a biciklijén ült, hogy mindenhova, ahol szükség van, eljuthasson segítséget nyújtani.
Amikor a németek 1944. szeptember 29. és október 5. között több mint 770 olasz civilt kivégeztek Marzabottóban, Fornasini engedélyt kért az illetékes SS-kapitánytól, hogy eltemethesse a halottakat. Az eset után egy héttel megkapta az engedélyt, október 13-án útra kelt a marzabottói mészárlás helyszínére, ám többé onnan nem tért vissza.
Holttestét csak a háború vége felé, 1945 áprilisában találták meg. A vizsgálatokból kiderült, halála előtt brutálisan megverték.
„Őrangyal volt”
„Fornasini atya őrangyal volt a hívei számára” – fogalmazott Marcello Semeraro, a Vatikán Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának prefektusa.
„A befogadás prófétája volt, akit gyűlöltek a megkülönböztetés hírnökei. Gondoskodott a kitelepítettekről, és soha nem hagyta abba az emberekkel együtt folytatott imádságot. (…) Mindenekelőtt azért sokszorozta meg erőfeszítéseit, hogy megakadályozhassa a további vérontást” – közölte a bíboros a bolognai San Petronio-bazilikában tartott szentmisén.
A boldoggá avatási misére kiállították a templomban Fornasini személyes tárgyait: a biciklijét, a szemüvegjét és a szenteltvízhintőjét is, melyet holttesténél találtak meg.
Ferenc pápa apostoli levelében kihirdette Fornasini ünnepnapjául október 13-át.
Gazember a gazemberek közt
Fornasini Bologna közelében született 1915-ben. A források szerint gyenge tanuló volt, és iskolája befejezésével liftes fiúként kezdett dolgozni a bolognai Grand Hotelben. Később jelentkezett a szemináriumba, pappá a II. világháború alatt, 1942-ben szentelték fel, 27 éves korában. Első szentmiséjén úgy fogalmazott: „Az Úr kiválasztott engem, gazembert a gazemberek közt.” A háború hányattatásai ellenére iskolát nyitott a Bologna környéki fiúk számára.
Szemináriumi társa, Lino Cattoi atya olyan emberként írta le a fiatal papot, mint „aki mindig fut valahova”. „Mindig azon volt, hogy megpróbálja a nehézségeiktől megszabadítani az embereket, hogy megoldja a problémáikat” – fogalmazott Cattoi.
„Nem félt. Nagy hite volt, és soha nem ingott meg.”
Olaszország elnöke 1950-ben posztumusz érdeméremmel tüntette ki katonai vitézségéért. Szentté avatási ügyét 1998-ban indították el.
Kiemelt képünk forrása: Vatican News