A zsíros meséknél is jobban érdekelték a felnőtteket a tündérmesék
– Nem akármilyen teljesítményre vállalkoztak, hiszen mesemondó barátaival száz órán keresztül megállás nélkül meséltek. Mi adta a mesemaraton ötletét?
– Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál, melyről talán nem túlzás azt állítanom, hogy ez a Kárpát-medencei mesemondók egyik legkiemelkedőbb találkozóhelye. Az elmúlt évek során megtapasztalhattuk, hogy egyre több mesemondó jött erre a rendezvényre.
A mesemondók lételeme, hogy beszéljenek, meséljenek.
A korábbi években nem mindenkinek volt lehetősége arra, hogy elmondja a meséit. Ekkor jött az az ötlet, hogy szervezzünk egy százórás mesélést.
– Szünet nélkül meséltek?
– Igen, folyamatos volt a mesemondás, csak annyi időre álltunk meg, amíg az egyik mesemondó átadta a helyét a másiknak. A mesélés közben azt a gyakorlatot próbáltuk követni, amelyet a mesekörökben is: azaz, hogy egymásnak adtuk a szót.
Nem volt előre megkomponált sorrend, minden spontánul, improvizatív ment, azaz, ha valaki magához ragadta a szót, akkor úgy vitte tovább a mese fonalát ahogy jónak látta.
– Hány mesemondó gyűlt össze erre a nagyszabású mesélésre?
– Száztizenöt mesemondót regisztráltunk a mesemondó jurta előtti nyilvántartásban. A legfiatalabbak még csak óvodás korúak voltak, a legidősebb mesemondónk pedig a 85 esztendős Hideg Anna néni volt. A száz óra alatt a mesemondók több mint ötszáz mesét mondtak el. A hallgatóságot pedig az érdeklődő iskolások és családok adták, akik hol egy-egy mesére, hol egy órára, hol pedig egy egész éjszakára ültek be a jurtába mesét hallgatni. 
– A meseszó régen elsősorban a felnőtteknek szólt. A mesemondás éjszakáin a pajzán mesék is előkerültek?
– Természetesen a mesemondó jurtában elhangoztak a zsíros mesék is, de nem ezek a tréfás, pikáns mesék voltak a döntő többségben. Sokkal inkább a tündérmesék kerültek elő. Éppen azok a mesék, melyeket a régi időkben ugyancsak a felnőtteknek meséltek.
Jó volt átélni azt, hogy nem kellett sietni a mesemondás alatt. Volt idő mindenre, amit azt hiszem mindenki nagy ajándékként élt meg.
Magamon is tapasztaltam, hogy egy hagyományosan 25-30 perces tündérmese is ki tudott virágozni úgy, hogy akár egy óráig is eltarthatott. Toldi István mesemondó barátom, ezen is túltett. Neki nagyon kedves meséje a Fehérlófia, melyet nem kevesebb, mint három órán keresztül mesélt!
– Régen is meséltek ilyen hosszasan?
– Határozottan mondhatom, hogy igen. A mesélés a hosszú, monoton munkaalkalmak megszépítése volt, ez volt az elsődleges szórakozási lehetőség. Virrasztóban gyakorta meséltek kifejezetten hosszú meséket is.
Értelemszerűen nem a vidám mesék kerültek akkor sem az előtérbe, hanem éppen azok a tündérmesék, mely a rossz legyőzéséről szóltak.
Eleink nem siettek, és most nekünk is lehetőségünk volt arra, hogy megmerítkezzünk ebben. Sok szép, apró részlettel lettek így gazdagabbak, akik esténként meghallgatták ezeket a meséket. 
– Van-e még idő mesélni a gyermekeinknek, egymásnak?
– Közhely, hogy nagyon felgyorsult az életünk, mindenhova rohanunk. Egy átlagos hétköznap este a többségnek megközelítőleg sincs lehetősége a hosszas mesélésre. Meglátásom szerint ezen kell változtatni, hiszen maga a mese hallgatása is fejleszt. Nem csak a mesemondót, hanem a hallgatóságot is. Azok a gyerekek, akiknek mesélnek, képesek hosszabb ideig koncentrálni, odafigyelni a másikra, mint azok, akik nincsenek ehhez szokva.
A fiataloknak sok előnye származhat abból, hogy ha oda tudnak figyelni a körülöttük lévő eseményekre.
Hisszük, hogy a meseszó ebben segíthet.
– Ezért is szervezik ezeket a mesemondó fesztiválokat?
– Igen, hiszen a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál egyik célja éppen az, hogy a társadalom figyelmét a népmesékre irányítsa. Hiszünk benne, hogy a népmeséken keresztül egy szélesebb körhöz tudjuk eljuttatni az egyéb folklórterületeket is. A néptánc, népzene, népmese és tárgyalkotás mind egy egységként voltak jelen őseink életében és ezt az egységet hivatott megmutatni a népmesefesztivál.
Abban egyedi a mi rendezvényünk, hogy minden program a népmesék köré szerveződik.
A koronavírus-járvány sokakat megerősített abban, hogy a közösségre nagy szükség van. Idén minden eddigihez képest többen látogattak el a rendezvényünkre. Valóban ki vannak éhezve az emberek arra, hogy társaságban, közösségben legyenek. Erre pedig a kicsiknek és a nagyoknak is tökéletesen megfelel maga a mesemondás.
Tóth Gábor
A technokrata világ megöli a lelket! – Gulyás László hagyományőrző-mesemondó a Vasárnapnak
A technokrata világ megöli a lelket! – Gulyás László hagyományőrző-mesemondó a Vasárnapnak
A technokrata világ megöli a lelket! – Gulyás László hagyományőrző-mesemondó a Vasárnapnak
Kiemelt képünk forrása Meseszó Egyesület, Fotó: Farkas József
