Elmérték a maratoni távot Angliában

A Brighton Marathon rendezői elnézést kértek, amiért a vasárnapi viadalon hosszabb pályát jelöltek ki.

A résztvevők már a verseny során panaszkodtak arra, hogy nem a szokásos 42,195 kilométert kellett megtenniük a viadalon, melynek célterületét a közkedvelt nagy-britanniai üdülőváros, Brighton híres mólójának közelében kialakították ki.

A szervezők közösségi oldalon közzétett közleményükben elnézést kértek a résztvevőktől az 568 méterrel hosszabb pályáért, és reményüket fejezték ki, hogy még ez a kellemetlenség sem vet árnyékot arra az élményre, amelyben a 18 hónap után visszatérő verseny során részesültek.

A maratonit Neil McClements nyerte meg (2:33:44 óra), aki az Athletics Weekly szakági hetilap tudósítása szerint csak az utolsó száz méteren előzte meg az addig végig élen haladó Ollie Garrodot. A szervezők egyébként már a verseny közben észlelték a problémát, hogy a pálya legtávolabbi végénél egy kanyar helytelenül lett kimérve, de addigra a futók már elértek arra a részre, így nem volt lehetőségük korrigálni.


Hirdetés

A hagyományos viadalt legközelebb a tervek szerint a szokásos tavaszi időpontban, április közepén rendezik meg.

(MTI)

 

Kiemelt képünk illusztráció.

'Fel a tetejéhez' gomb