Az illegális bevándorlás nem állt meg

A litván határőrszolgálat illegális bevándorlók több csoportját megakadályozta az országba történő bejutásban, és visszatoloncolta őket Fehéroroszországba, ahonnan a határátlépéssel próbálkoztak – közölte kedden a belügyminiszter-helyettes az LRT közszolgálati rádióban.

Arnoldas Abramavicius elmondta, hogy a Svencionysi, Salcininkai és Ignalinai járásokban több tucat embert vettek őrizetbe illegális határátlépés közben, majd visszatoloncolták őket Fehéroroszországba.

A kormány kedden határozatot adott ki, amelyben minden felhatalmazást megadott az illetékes hatóságoknak, hogy ne engedjék illegális határátlépők bejutását az országba. Agne Bilotaite belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a határőröknek joguk van megakadályozni az ilyen személyek behatolását, és kiutasítani őket Litvánia területéről. Mint mondta, tisztviselőik minden törvényes és szükséges intézkedést megtehetnek avégett, hogy útját állják a törvénytelen bevándorlóknak. Ennek ellenére az elmúlt 24 órában 185 illegális bevándorló lépett be az országba a kiutasított migránsokkal együtt.

Az év eleje óta 4 026 illegális bevándorlót tartóztattak fel a litván-fehérorosz határon. Ez majdnem 50-szer több, mint a 2020-as év egészére vonatkozó adat. Május végén Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök arra figyelmeztetett, hogy országa addig megakadályozta az illegális migránsok továbbjutását az Európai Unióba, de a Nyugat politikai nyomása miatt elgondolkodhat azon, hogy folytassa-e továbbra is ezt a tevékenységet.


Hirdetés

(MTI)

Az embercsempészek biztatták támadásra a migránsokat

 

Kiemelt képünk illusztráció.

'Fel a tetejéhez' gomb