Kőhalmi: Nem vagyunk vurstlis mutatványosok

– Mi motiválta arra, hogy kitanulja a bűvészet csínját-bínját?

– Húszévesen biztos, hogy azt mondtam volna, hogy az ösztönzött, hogy mennyire jó érzés trükköket bemutatni másoknak, a válaszom azonban ma már egészen más.

Tízévesen kezdtem el a bűvészkedést, és legfőképpen az motivált, hogy koldulhassam egy kicsit mások figyelmét és szeretetét.

Nem szeretném megbántani a szüleimet vagy a családomat, mert végtelenül jó emberek, akik nehéz sorból származtak, de ha gyerekkorában valaki valami rosszat él meg, akkor valamivel kompenzálni próbál. Így voltam én a bűvészettel: szeretetet próbáltam koldulni a trükkökkel.

Gyermekkoromban a bűvészet maga volt a gyógyír a magány ellen.

– Hogyan tudott kitörni az elhanyagoltság érzéséből?

– Nem tudom, gyermekként is forszíroztam a körülöttem lévőket, hogy vajon hogyan tudnám elnyerni a figyelmüket? Ránéztem az emberekre, és nagyon ügyesen tudtam manipulálni őket. Ez a bűvészkedésben a legfantasztikusabb. Ott zsonganak az emberek körülötted, és az a nagy kihívás, hogy tudsz-e olyan hangsúllyal kiállni, hogy odafigyeljenek rád?

Nem a csinnadrattán van a lényeg, hanem a belső kisugárzáson, mellyel a közönséget „foglyul” lehet ejteni.

Ma már persze nem ezért csinálom a bűvészkedést, hanem csak azért, mert ezt a szakmát tudom, és ezzel tudok én is szeretetet adni. Ha zsíros kenyeret kellene árulni, akkor ugyanúgy beletenném magam, mint ahogyan bűvészkedésbe is.

– Feltételezem a tavalyi év, az elmaradt fellépések nagy kihívást jelentettek önnek.

– Egyáltalán nem! Számomra a tavalyi év bezárásai, korlátozásai nem voltak vészesek. A bűvészkedés az egy nagyon érdekes műfaj, ugyanis nem feltétlenül muszáj színpadon művelni. A napokban is egy lakóközösség kért tőlem egy műsort. Egész délután egy gesztenyefa alatt álltam. Ott nem volt színpad, nem voltak lámpák, nem volt semmilyen segítség. Ilyenkor a bűvész magára van utalva, de ez is hozzá tartozik a szakma kihívásaihoz. Tény, hogy tavaly és idén is elmaradtak a korábbi évek nagy céges rendezvényei, ellenben sorra kaptam a meghívókat a különböző szűk körű, születésnapi családi műsorokra, melyekért nagyon hálás vagyok. A gyermekműsorok mindig is közel álltak a szívemhez, hiszen eredetileg óvodapedagógus végzettséem van.

Talán furcsa, amit mondok, de a koronavírus-járvány ezekkel a fellépésekkel visszaadta számomra azt a családiasságot, amelyek az elmúlt években kevésbé lehettek jelen az életemben.

– Van különbség egy céges rendezvény és egy családi fellépés között?

– Természetesen van, de egyik sem több vagy kevesebb a másiknál. Egész egyszerűen csak más. Egy nagy céges rendezvényen teátrálisabbnak kell lenni, ez nem vitás. Katartikus érzés, amikor kétszáz ember ölel meg egyszerre. Egy családi rendezvényen azonban a közelség, az intimitás, a kedvesség ad egy másfajta, semmi máshoz nem fogható energiát. Megható volt, amikor például egy 90 éves néni születésnapjára hívtak meg előadni.

Ezek olyan nagyszerű élmények, amelyeket máshol a „nagyszínpadon” nem kaphat meg az ember.

– Ma Magyarországon milyen megbecsültsége van a bűvészetnek?

– Sajnos idehaza már jó ideje nincsenek olyan nagy sztárok, mint egykor Rodolfo volt. Talán ez az oka annak, hogy sokáig valami izzadságszagú, hanyag cirkuszi mutatványosoknak tekintették a bűvészeket. Gagyi dolgokat vártak tőlünk, ezt levetkőzni valóban nehéz volt az egész szakmának.

Érdekes módon ez éppen a külföldi sztárok és a különböző tehetségkutató versenyekben feltűnő bűvészek és illuzionisták hatására változott meg.

Így már nem csak valami vurstlis mutatványosként kezelnek bennünket. Most már valóban könnyebb megszólítani az embereket. Érezhető, hogy az elmúlt tíz évben sokat javult a bűvészkedés megítélése.

– Mennyire van szükségünk nekünk, magyaroknak erre a szórakozási formára, a játékra, az ámulatra?

– A bűvészetre talán nagyobb szükségük van, mint bármikor máskor. Egyre inkább satnyulnak az emberek közötti kapcsolódási lehetőségek. A sok elektronikus eszköz inkább elválaszt bennünket egymástól, mint hogy összekötne. A járvány hónapjai is bebizonyították, hogy szükség van arra, hogy élőben találkozzunk, figyelhessünk egymásra. A bűvészet ebben segíthet, közös alkalmat teremt az élő kapcsolatteremtésre.

Meggyőződésem, hogy ahogy menetelünk a virtuális valóság felé, annál nagyobb igény lesz erre a féle kikapcsolódásra, szórakozásra.

Mi is érezzük, hogy a fiatal családosok is játékosabbak lettek. Ennek szerepe lehet abban, hogy ez a generáció sok szempontból világot látottabb, tapasztaltabb és nyitottabb, mint amilyen a szüleiké. Ők a bűvészműsorokra teljes értékű, családi produkcióként tekintenek. Természetesnek veszik, hogy a bűvész nem egy utcai itt a piros, hol a piros játékos, hanem annál jóval több. [embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=gNrOQDFE9Gs[/embedyt]

 

– Csaknem három évtizede kezdte a szakmát, kinek tudná ajánlani a bűvészkedés mesterségét?

– Például azoknak, akik szeretik a pingpongot vagy éppen a teniszt! Ezekhez a sportokhoz tudnám leginkább hasonlítani a bűvészkedést.

Itt is előre kell gondolkozni, fontos a győzelem és a személyes sikerélmény, de mégis az együtt játszás öröme a végső cél.

A bűvészkedés egy nagyon összetett szórakozási mód. Kell hozzá jó szem- és kézkoordináció, kiváló memória, szociális érzék, de egy kis rafináltság is. Azoknak ajánlom, akik szeretik a játékot – nem bántva –, de egy kicsit szeretnek versengeni is mások figyelméért. Bűvészboltban is dolgoztam, ahol megfigyeltem, hogy ki miért akar bűvésztrükköt bemutatni. Volt, aki azért vett a félénk unokájának egy-egy trükköt, hogy a hatására hátha felbátorodik a közösségbe. Egy másik esetben egy vak ember jött be a boltba azzal a szándékkal, hogy világtalanul is szeretné bűvésztrükkökkel meglepni a családját. Olyan is volt, hogy egy idős úr az öregek otthonába a társainak akart kedveskedni egy-egy trükkel. Mindannyian vágyunk arra, hogy adjunk valamit másoknak, meglepjük, elkápráztassuk őket. Egy pár ilyen kedves pillanathoz segíthet hozzá minket akár egy-egy pár óra alatt megtanulható bűvésztrükk is.

– Gyermekműsoraiban gyakorta énekel is. Mennyire megszokott ez a bűvészeknél?

– Nem, annyira, de úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha több érzést tudnék kimutatni a színpadon, és erre kiváló lehetőség az ének. Így nemrégiben egy gyerekalbumot is készítettem, melynek dalai felcsendülnek a műsorokban is. Pintér Tibor gitáron, Szemereczky Imre pedig dobon kísér. Az album címe pedig Fütyülök a világgal, mert valóban felemelő érzés szabadnak lenni a színpadon, az éneklés pedig ezt teljesíti ki műsoraimban. [embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=PcBi67RECMA[/embedyt]

Tóth Gábor

Az ismeretlen magyar játékkészítő, akinek a replikáin felnőttünk

Az ismeretlen magyar játékkészítő, akinek a replikáin felnőttünk

Az ismeretlen magyar játékkészítő, akinek a replikáin felnőttünk

Kiemelt képünk forrása Kőhalmi Ferenc facebook oldala