Ha győzünk Münchenben, biztosan továbbjutunk!

Szinte az esélytelenek nyugalmával vágtunk neki ennek az Eb-nek. A nem véletlenül halálcsoportnak nevezett négyesbe kerültünk az Eb-címvédő Portugáliával, a Vb-címvédő Franciaországgal, és a mindig veszélyes Németországgal egyetemben. Nem várhattunk többet a csapattól, mint a tisztes helytállást. Ezzel szemben az utolsó meccsnapon úgy állunk, hogy a továbbjutásra is megvan minden esélyünk! De mi is kell ehhez?

Először is, meg kell vernünk Németországot. Ha ez megtörténik, 4 pontunk lesz, ami már biztosan elegendő az egyenes kieséses szakaszhoz. A hat csoportból összesen négy harmadik helyezett jut tovább, és mivel a B és a C csoportban a harmadik helyezettek három ponttal zártak, ezért győzelem esetén garantált a következő kör. A kérdés csupán annyi, hogy a kívánt győzelem esetén második, vagy harmadik helyen végzünk.

A magyar-német meccsel egy időben játszódó Portugália-Németország mérkőzést kell még figyelni. Amennyiben ott a portugálok nem szereznek pontot, ők kiesnek, mi pedig (ismétlem, győzelem esetén) a második helyen zárjuk a csoportküzdelmeket. Ha így lesz, akkor a nyolcaddöntőt június 29-én Londonban játsszuk Anglia ellen. Ha a portugálok legalább egy pontot szereznek a franciák ellen, akkor győzelmünk esetén harmadikként végzünk, és a fiúk Sevillába utaznak, ahol június 27-én Belgium ellen kell helytállniuk. Azon Belgium ellen, akik 2016-ban az Eb-menetelésünk végét jelentették, 4:0 arányban legyőzve a magyar nemzeti tizenegyet.

A németek számára is kulcsfontosságú a mérkőzés

Németországnak egy döntetlen mindenképpen nyolcaddöntős szereplést érne, győzelemmel csoportelsők is lehetnek, vereséggel viszont kiszolgáltatottá válna a helyzetük, mert ha közben a portugálok pontot szereznének a franciák ellen, akkor Joachim Löw együttese csoportutolsóként kiesne, derül ki az MTI tudósításából.


Hirdetés

„A portugálok elleni győzelem megérdemelt volt, amivel megérkeztünk a tornára, de a magyarok elleni mérkőzés nehezebb lehet, mert nem nyílnak ki annyira” – fogalmazott a németek Eb után távozó szakvezetője, aki nem aggódik, hogy csapata vereséggel rajtolt, mert szerinte ritkán ér a csúcsra olyan gárda, amelyik a csoportkörben villog.

Magyar szempontból az egyik legfőbb kérdés, hogy mennyit vett ki a nemzeti együttes tagjaiból az előző két mérkőzés, amelyen rengeteget futva fizikálisan nemhogy felvették a versenyt a jobb képességű ellenfelekkel szemben, még felül is múlták őket ezen a téren. Marco Rossi szövetségi kapitány ráadásul egy kivételtől eltekintve – Nego Loic váltotta Lovrencsics Gergőt – ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára a portugálok és a franciák ellen is, és valószínűsíthetően ezúttal sem lesz sok változtatás.

90 percnyi koncentráció

Létfontosságú, hogy a védelem szervezettsége hasonlóan jó legyen, mint az előző két meccsen, illetve a támadások esetében a kontráknál szükség lesz a gyors és pontos passzokra, valamint Sallai Roland kreativitására. Ami viszont nehézséget okozhat, hogy ezúttal nem űzi-hajtja majd 50 ezer magyar drukker a válogatottat, mint a Puskás Arénában. Ezúttal idegenben kell helytállnia úgy, hogy a Münchenben engedélyezett 14 ezer néző többsége német lesz. Azonban több ezer magyar szurkoló utazott ki a helyszínre buzdítani a csapatot. A fanatikusok, ha kevesebben is, mint itthon, de meg fogják teremteni a nagyszerű hangulatot idegenben is.

Mindkét együttesnél egy-egy támadó sérülése boríthatja fel az edzők elképzelését: a németeknél Thomas Müller szereplése térdproblémák miatt kérdéses, míg a magyaroknál a csapatkapitány Szalai Ádám agyrázkódás után lábadozik. Utóbbinál ugyanakkor minden vizsgálat negatív eredményt hozott, így vélhetően bevethető lesz.

A találkozó szerdán 21 órakor kezdődik a müncheni Allianz Arénában, a játékvezető az az orosz Szergej Karaszjov lesz, aki az előző Eb-n az 1-1-gyel zárult magyar-izlandi meccsen fújta a sípot, és egy büntetőt is megítélt a magyar válogatott ellen.

Nem lesz szivárványszínű az Allianz Arena

Bár az LMBTQ-lobbi óriási nyomás alá helyezte a mérkőzést megelőzően az UEFA-t, hogy engedélyezze a müncheni stadion szivárványszínű kivilágítását, ezt végül nem hagyta jóvá a szövetség. Számos német stadiont azonban ki fognak világítani, illetve egész Münchent LMBTQ-zászlókkal díszítik, sőt, a meccs előtt a szurkolóknak is ilyeneket fognak osztogatni. Magyarországon ezzel szemben számos stadiont nemzeti színekkel fognak kivilágítani.

Várható kezdőcsapatok az MTI szerint:

Németország:
Neuer – Ginter, Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan, Kroos, Gosens – Havertz, Müller – Gnabry

Magyarország:
Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Kleinheisler, Nagy, Schäfer, Fiola – Szalai Á., Sallai

 

TrollFoci a Vasárnapnak: Legalább a futball kapcsán létrejöhetne egy nemzeti minimum!

Az LMBTQ-lobbi óriási nyomást helyez az UEFA-ra, hogy szivárványszínű legyen a müncheni stadion

Az LMBTQ-lobbi óriási nyomást helyez az UEFA-ra, hogy szivárványszínű legyen a müncheni stadion

Az LMBTQ-lobbi óriási nyomást helyez az UEFA-ra, hogy szivárványszínű legyen a müncheni stadion

Kiemelt képünkön a Magyarország-Franciaország Eb-mérkőzés előtti szurkolói vonulás. Fotó: Vasarnap.hu / Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb