Honvédek a koronavírus-járvány elleni védekezésben

Benkő Tibor elmondta: a Magyar Honvédség alapfeladata – az ország védelme – mellett minden területen ott van, ahol segíteni tud az ország lakosságának, mint például 2015-ben, amikor katonákat vezényeltek a déli határszakasz őrzésére, védelmére. Abban a feladatban azóta is részt vesznek – emlékeztetett.

A koronavírus-járvány miatt tavaly március óta a katonák segítették, segítik a határzárást, a határőrizeti feladatokat, a közterületeken a rendőrökkel közösen járőröznek, valamint fertőtlenítési feladatokat is végrehajtottak. A kórházparancsnoki rendszerben most is hatvan katona teljesít szolgálatot, az egészségügyi dolgozók tehermentesítését pedig mintegy 1400 segíti

– sorolta.

Az öt honvédségi oltóbusszal pedig bárhová el tudnak jutni, hogy segítsék a lakosság beoltását – ismertette.


Hirdetés

Benkő Tibor kitért arra is: fontos, hogy a haderőfejlesztési program továbbra is töretlenül folytatódjon, mert a béke, a biztonság szavatolásához kell egy erős, jól felszerelt, ütőképes Magyar Honvédség.

Elmondta: szeretnék, ha a társadalom is látná a haderőfejlesztési program eredményeit, ezért a tervek szerint augusztus végén Kecskeméten nemzetközi repülőnapot és haditechnikai bemutatót tartanak. Megjegyezte azonban, hogy a rendezvényen csak azok vehetnek részt, akiknek van oltási igazolványuk.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Benkő Tibor honvédelmi miniszter látható a Marina Pendes bosznia-hercegovinai védelmi miniszterrel Budapesten, a Hotel Hadikban tartott sajtótájékoztatón 2019. november 22-én. MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb