Sárgyűjtőhelyek létrehozásával segíthetjük a fecskéket

A természetvédők közleményükben felhívják a figyelmet arra, hogy nehezen indul az amúgy is megfogyatkozott állományú molnár- és füsti fecskék költése idén tavasszal is: az elhúzódó hűvös idő miatt vonulásuk legalább két hetet csúszik.

A fecskék sárból készítik el és tatarozzák fészkeiket, de azokon a helyeken, ahol aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedték le a talajt, nem találnak maguknak kellő mennyiségű építőanyagot. Emellett az egyre gyakoribbá váló aszályos tavaszok, nyárelők is gondot okoznak a fészeképítésnél. Ezen a természetes és a kihelyezett fészkek, fészektelepek közelében mesterséges sárgyűjtőhelyek létesítésével és fenntartásával lehet segíteni.

A szakemberek azt javasolják, hogy kisforgalmú utak földes padkáján, gyártelepek udvarán slag vagy vödör segítségével asztalnyi területet iszapoljunk be, majd addig locsoljuk a vizet, amíg a talaj többet már nem tud beszívni.

Ezt követően – az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően – néhány naponta újra locsoljuk a területet, folyamatosan lágy saras állagban tartva azt. A sárgyűjtőhelyeket április második felétől május végéig, huzamosabb ideig tartó aszály esetén pedig július végéig érdemes fenntartani. Ilyen sárgyűjtőt a kertben is lehet létesíteni, de alkalmazhatunk tálcás sárgyűjtőhelyet is, amely erkélyen, tornácon is használható.


Hirdetés

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb