Pappá szenteli Ferenc pápa a focistát, aki Istent választotta az AS Róma helyett

Kilenc férfit szentel pappá vasárnap Ferenc pápa, köztük egy 28 éves labdarúgót, aki korábban visszautasította, hogy az AS Róma csapatában játszhasson – közölte a Catholic News Agency.

Ha nem történik semmi váratlan, április 25-én, Jó Pásztor vasárnapján válik a római egyházmegye papjává Samuel Piermarini focikapus, aki annak idején ajánlatot kapott az olasz első osztályban (Serie A) szereplő AS Róma ifjúsági csapatától.

Piermarini a La Repubblica nevű olasz lapnak elmondta, elsősorban azért nem írta alá a szerződést, mert tudta, hogy a csapatban csak a kispadot melegítette volna. Az ajánlat visszautasításával párhuzamosan azonban fokozatosan kezdett rájönni, hogy valami mást szeretne kezdeni az életével. Egy évvel később már azzal állt a családja elé, hogy úgy érzi,

a papságra kapott elhívást.


Hirdetés

„Az Úr nem egy konkrét pillanatban szólított meg. Napról napra éreztem magamban, hogy ez az az út, amelyen járva beteljesedik az életem” – emlékezett vissza Piermarini a 2011-ben történt elhívására.

A leendő pap elmondta, még mindig szeret focizni. A szemináriumban egy saját focitornát is létrehozott, valamint játszott a Klerikus Kupán, amely a Rómában tanuló papok és szeminaristák számára megrendezett versenysorozat. 

Vasárnap Ferenc pápa Samuel Piermarini mellett nyolc másik papot is felszentel a római egyházmegye számára – köztük a 40 éves Riccardo Cendamót, aki korábban filmrendezőként dolgozott.

(Catholic News Agency nyomán)

 

Kirúghatnak valakit a véleménye miatt egy focicsapattól? – meghallgatható A pálya jobboldala legújabb adása

Ferenc pápa méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek

 

Kiemelt képünk forrása: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb