Eszményi kontúrok sejlenek a nő sziluettje körül
Az életemben nagyon sok örömet kapok az engem körülvevő nőktől. Az édesanyám minden állítólagos veszély ellenére vállalta értem a rizikósnak jövendölt szülést. Miután pedig világra jöttem, minden további áldozatot vállalt értem. Példája és élete körbeskiccelte bennem az ideális nő sziluettjét. Észre kellett vennem, hogy az életre mondott igenjei, és a lemondás miatt önmagáról ezek a kontúrok mind jobban az eszményi asszony vonalaihoz közelítettek.
Aztán szerelmes lettem. Elrabolta a szívemet egy másik nő. Az ellenállhatatlan vonzalom egy életre szövetségesemmé tette. És bármily’ meglepő elvisel engem, és élete gyertyáját csonkig égeti értem. Szeret, amikor boldog vagyok, és a felhőkig tudnék szárnyalni vele. Szeret, amikor a mindennapok terheit osztom meg vele. Küzd, és nem mond le rólam. Mögöttem, mellettem áll. És néha azon kapom magam mintha a Stabat Matert ölelném magamhoz, aki sokkal jobban tart meg engem a legnehezebb pillanatokban is.
A szerelmünk ajándékai az apjukkal incselkedő, játékos lányaink. Fejlődésükért, lelki kinyílásukért nap mint nap áldozatot hozunk. A feleségem értük meghozott áldozatai az el nem múló etalont mintázza meg a szemük előtt. Az őket nevelő anyai kezek helyett olykor mintha a tizenkét éves Megváltóért aggódó Boldogasszony kézfejei sejlenének föl.
Isten éltesse, Isten élteti a nőket! Csak hálásak lehetünk minden áldozatukért!
Gável András
