Feltett egy „rasszista” kérdést, kirúgták a New York Times újságíróját

Hiába dolgozott már 45 éve a lapnál, egyetlen félreértelmezett kérdés elég volt ahhoz, hogy kirúgják a New York Times 67 éves riporterét – szúrta ki a Mandiner.

Donald McNeil Jr. 2019-ben amerikai középiskolásokat kísért egy perui útra, ahol egy diák azt kérdezte tőle, vajon fel kellene-e függeszteni egy másik diákot, amiért az 12 éves korában készített egy videót, amiben rasszista és sértő kifejezéseket használt. A riporter visszakérdezett, hogy a „néger” szó is elhangzott-e a felvételen.

Habár McNeil csupán kérdésben és egyáltalán nem rasszista felhanggal használta a tiltott szót, hat diák és szüleik a New York Times-hoz fordultak, hogy vizsgálják ki az esetet.

A lap menedzsmentje először nem akarta elbocsátani a veterán újságírót (beérték volna egy figyelmeztetéssel is), azonban a New York Times dolgozói közül 150-en összeálltak, és azt követelték, hogy rúgják ki McNeilt.


Hirdetés

A menedzsment végül engedett a nyomásnak: február 5-én felmentették a munkavégzés alól a 45 éve ott dolgozó kollégájukat. 

 

Kiveszi a tananyagból a középkori irodalmat az angol egyetem, mivel az „túl fehér”

Mikor alakítja Martin Luther Kinget egy fehér színésznő?

Lecsap a nyílt társadalom Szent Inkvizíciója

 

Kiemelt képünk forrása: vanityfair.com

'Fel a tetejéhez' gomb