Szijjártó: Magyarország elutasítja az ENSZ menekültügyi csomagját is

Az elmúlt időszakban több nemzetközi vita folyt arról, miként próbálnák menekültekké nyilvánítani olyanokat, akik illegális bevándorlóként érkeznek. Az ENSZ bürokratáival nem egyezett a véleményük arról, hogy kiket lehet menekülteknek nyilvánítani.

Mi tudjuk, hogy nem menekültválsággal, hanem illegális bevándorlási válsággal szembesültünk itt Európában

– tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter ismertette, hogy nagyon komoly nemzetközi törekvések vannak arra, hogy az illegális bevándorlókat menekültekké nyilvánítsák, és egy globális menekültügyi csomaggal behozzák őket Európába vagy Észak-Amerikába. Nem véletlen például, hogy az Egyesült Államok nemcsak a globális migrációs csomagot, hanem a globális menekültügyi csomagot is elutasítja.


Hirdetés

A menekültügyi kérdésekkel kapcsolatban kitért arra is, hogy ezeket a nemzetközi jogi térben már sok nemzetközi jogszabály rögzíti, amelyek elegendőek, nem szükséges ezzel az újabb csomaggal átnyúlni az ENSZ-tagállamok feje felett arra kényszerítve őket, hogy illegális bevándorlókat fogadjanak be menekültek címén.

Szijjártó Péter szerint a dokumentum tehermegosztásról szól, és ez volt a varázsszó a kötelező betelepítési kvóták áterőltetésekor is az EU-ban. Ezért Magyarország kezdeményezte, hogy az önkéntesség határozottan kerüljön bele a szövegbe, azonban ezt elutasították, amit viszont rendkívül árulkodónak tart.

A külügyminiszter beszélt arról is, hogy az ENSZ tagállamainak útvonalakat és lehetőségeket kellene biztosítaniuk a migránsoknak, hogy munkavállalási vagy családegyesítési céllal belépjenek egy ország területére. Ez is mutatja, hogy nem menekültekről van szó, hanem arról, hogy azokat juttassák ide, akiket a migrációs csomaggal nem lehet.

Segítenék a migrációs folyamatokat, továbbá a készpénz alapú beavatkozásokkal is, ami a migránskártyák további elterjesztését jelentené, ezek hatását pedig a közvetlen közelünkben, a Nyugat-Balkánon már láthattuk.

Szijjártó Péter azt mondta, a menekültügyi csomag szerint az ENSZ elvárja a tagállamoktól, hogy a bevándorlók szabadon, ellenőrzés nélkül közlekedhessenek egy országon belül, és a letartóztatásokat, őrizetbe vételeket vissza kellene szorítani. Ez olyan biztonsági kérdés, amelyből nem akarnak engedni, hiszen ez kísérlet a határsértések következmények nélkülivé tételére.

Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy Európa közvetlen környezetében a konzervatív becslések szerint 30-35 millió olyan ember él, akik a saját élethelyzetük miatt bármikor elindulhatnak Európa irányába, és a globális migrációs csomag, valamint a globális menekültügyi csomag bátorítja ezeket az embereket, hogy Európába jöjjenek. Ezért Magyarország a globális migrációs csomaghoz hasonlóan a globális menekültügyi csomagot is elutasítja, és december 17-én Magyarország nemmel fog szavazni az ENSZ globális menekültügyi csomagjára.

(MTI, Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

'Fel a tetejéhez' gomb