Várják az adományokat az üldözött keresztények javára

 

Tóth Tamás, az MKPK titkára, elmondta: eddig 30 millió forintot ajánlottak fel a katolikus hívek, és továbbra is várják az adományokat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 11100104-18181490-14000003-as bankszámlaszámára.

A modern kori keresztényüldözésről szóló cikkünk itt olvasható.

Tóth Tamás arról is beszélt, hogy a napokban a külföldi és a magyar sajtóban is megjelent, hogy Ferenc pápa nem támogatja homoszexuális papok felszentelését. Azt is elmondta, hogy a pápa véleménye nem új fejlemény az egyházban; XVI. Benedek a 2005-ben megjelent, a papságra készülőkre vonatkozó instrukciójában már kifejezetten tiltotta a homoszexuálisok felvételét a papi szemináriumba és a szerzetesi közösségekbe.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb