Tizenöt éves az Ars Sacra Fesztivál

Jelentkezni a honlapon, regisztráció és online programfeltöltés útján lehetséges 2021. június 15-ig.

Az Ars Sacra küldetése, hogy olyan programokat kínáljanak a közönség és a kongresszus résztvevői számára, melyek bepillantást engednek a hit és szakralitás világába, valamint felmutatják a zsidó-keresztény tanításból és hagyományból táplálkozó európai kultúra értékeit.

Kiállítások, irodalmi estek, koncertek, filmvetítések, séták – összesen tizenegy műfajban kapcsolódhatnak a jelentkezők rendezvénysorozathoz. A fesztiválon való részvétel ingyenes, így olyan műsorokat várnak, amelyek – akár egy rövid ideig is – ingyenesen látogathatók, illetve lehetőleg az online térben is megtekinthetők.

A határidőig beérkezett regisztrációk az országosan 40.000 példányszámban megjelenő programfüzetükben is helyet kapnak.


Hirdetés

Lehetőség van határidőn túli feltöltésre is, amely rendezvények kizárólag az alapítvány honlapján jelennek meg.

Idén különleges, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal összehangolva tartják meg a fesztivált, így a megszokottól eltérően egy héttel később, szeptember 13-án kezdődik az Ars Sacra Filmfesztivál, melynek pályázati felhívása a későbbiekben kerül nyilvánosságra.

 

(MTI OS)

Kiemelt képünk forrása: Ars-Sacra.hu

 

'Fel a tetejéhez' gomb