A kommunista „gyedmaróz” és az amcsi Coca-Cola-apó szorításában
Az oviban a gyerekek december elején már teljes izgalommal készülnek a Mikulás-ünnepre. Társaival egyetemben a kislányom is elkészítette püspöksüveges bábuját. A legjobb darabokat közszemlére tették az óvónénik: meglepetésemre két típusú ábrázolással találtam szembe magam a rögtönzött kiállításon: Szent Miklós, a püspök – és Mikulás bácsi, a jóságos öreg apóka.
Magyarországon ma is létezik egy Miklós nevű püspök. A Beer Miklós, a váci egyházmegye főpásztora teljes püspöki miseruhájában minden bizonnyal magán hordja a hiteles Mikulás-ábrázolás karaktereit: püspöki pásztorbot, püspöksüveg és palást. Valamiért mégsem ebben az öltözékben találkozhatunk a Mikulással.
Honnan származik tehát a megereszkedett pocakú, nagy szakállú, őszhajú Mikulás? A finnek hamar rávágnák a feleletet. Joulupukki, a finn mikulás minden bizonnyal valaki más lehet, de hogy Mira városának hajdani püspöke nem, az biztos.
A szocializmusban édesanyám forradalmi küzdelmet folytatott annak érdekében, hogy a „van zsákodban minden jó, piros alma mogyoró” dalba beleerőltesse mindenáron a Télapó név helyett a Mikulás elnevezést.
Az sem számított neki, hogy ezen a ponton agyonvágta a zárósor rímjét. Mi így zengtük: „jöjj el, kedves Mikulás”.
A túlhízott, ám jóságos duci bácsi elterjedésében állítólag a Coca-Cola 1930-as üzleti marketingjének nagy szerepe lehetett. Ennek eredményeképpen a kommunista „gyedmaróz” és az amcsi Coca-Cola-apó szorításába kerültünk. Azóta is benne vagyunk. Szent Miklós alakjának szellemi védelmezője leginkább az egyház maradt. A kislányommal mi is az ajándékozó püspököt ünnepeljük odahaza.
(Fotó: MTI)
