Jól halad a nemzeti régiók védelmében indított kezdeményezés
Pesty László hozzátette: a csütörtök esti adatok szerint Svédországból a szükséges szavazatok több mint 97 százaléka beérkezett; a Svédországot követő befutó – az utóbbi napokban folytatott tárgyalásoknak köszönhetően – Lettország lehet.
Az elmúlt másfél hónapban a szlovén, a spanyol és a belgiumi flamand közösséget is próbálták még inkább elérni a siker érdekében – hangsúlyozta. Emellett a kampányhoz hétfőn csatlakozott Testnevelési Egyetemmel folytatandó együttműködéstől is szintén komoly eredményeket várnak
– fűzte hozzá.
Az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmét sürgető, Minority SafePack polgári kezdeményezés sikere – az állásfoglalás Európai Parlament általi megszavazása – biztató fejlemény a székely petíció szempontjából is – fogalmazott Pesty László.
A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság három hónappal meghosszabbította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított polgári kezdeményezés határidejét is, amely így 2021. február 7.
Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult; a járványra tekintettel egyszer már meghosszabbították a határidejét hat hónappal, november 7-éig.
Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.
(MTI)
Kiemelt képünkön Pesty László, a Székely Nemzeti Tanács petíciójának kampányfőnöke látható a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés támogatásáról szóló sajtótájékoztatón Ópusztaszeren 2020. augusztus 18-án. MTI/Rosta Tibor