Mindenkit elfogadunk! Ja, nem, csak aki egyetért velünk!
Tudom, ma nem trendi Istenről vagy hagyományos értékrendről beszélni, és aki mégis ezt tűzi zászlajára, az élő céltáblává válik ebben az elvileg roppant elfogadó világban. Bárhogy próbálkozom, képtelen vagyok egyetérteni abban, hogy azonos nemű párok neveljenek gyereket. Pedig nagyon menő lehetnék. De ha elképzelem, hogy a fejlődő, éppen útját kereső vétlen gyermek előtt az egyik apuka a másik apuka szőrős karját végigsimogatja és nyakon csókolja a vasárnapi ebédfőzés közben…
Ahogy ez a gyerek egyre inkább tudatára ébred, érzi, hogy itt valami nincs rendben. És hogy ők mások. S ez a másság nem biztos, hogy neki is jó. Nem volt lehetősége választani… Őt ebbe belekényszerítették.
Lehet hitegetni mindenkit, hogy számára ez természetes lesz. Nem! Ő ezt a másságot mindenképpen megsínyli. Több okból is. Kimondhatatlan sajnálatot érzek az iránt a gyerek iránt, akit arra kényszerítenek, hogy ilyen „családban” nőjön fel. Akinek el KELL fogadnia, hogy két apja vagy két anyja van, akik a természet törvényével ellentétben szerelmesek egymásba. Legyenek! Tegyék! Ez valóban két ember magánügye. Két emberé, akiket érint. De ebbe belerángatni egy harmadik személyt semmi joguk. Sajnálom ezeket a gyerekeket, mert látom magam előtt, ahogy az óvodában, iskolában a többiek nevetve összesúgnak a hátuk mögött.
Sajnálom mindegyiküket, mert meglopják őket. Elveszik tőlük a lehetőséget, hogy megtapasztalják azt a szeretetet, amit csak a nő, csak az anya adhat, és megfosztják őket attól, hogy átéljék azt a féltő, csodás szeretetet, amit csak egy apától, egy valódi férfitól kaphatnának meg.
Mégis sokan kardoskodnak mellettük. De nagyon sokan nem! Csak közülük már egyre kevesebben merik hallatni hangjukat. Mert nyilvános mocskolódás alanyaivá válnak, esetleg fenyegetéseket is kapnak. És leginkább borzalmasan maradik lesznek egyesek szemében. Pedig a hagyományos családmodell sok ezer éven keresztül kiállta a próbát. Sőt, azt azért ne feledjük el: ennek köszönhetően létezik még ember a földön… Isten ezt hagyta ránk örökül.
És ha most nem szólalunk fel ez ellen, ha most csendben maradunk, a kereszténység és hosszú távon az egész emberiség sírját ássuk meg.
És már tényleg csak egyetlen kérdés maradt: aki a teljes elfogadást tűzte zászlajára, minket miért nem fogad el? Miért nem fogadja el, hogy nem akarunk nyilvánosan bőrtangában vonagló férfiak és abortuszért kardoskodó leszbikusok világában élni, és hogy meg akarjuk óvni a semmiről sem tehető gyerekeket attól, hogy két apa vagy két anya nevelje őket?
A miénk is csak egy vélemény. Egy sajnos egyre csendesebb vélemény, amit egyre többen elfojtanak magukban.
Egyre kevesebben bátrak annyira, hogy kijelentsék: nem kell mindent elfogadni, csak mert azt fújja a liberális passzátszél, és ma azzal több lájkot vagy nagyobb népszerűséget lehet elérni. Az ő elfogadásuk hamis. Álszent.
Mert az az elfogadás, amely válogat, nem igazi elfogadás. Aki az elfogadást hirdeti, el kell hogy fogadja azt is, aki a hagyományos értékrendben hisz. Mégpedig megbélyegzés nélkül.
Ami most zajlik a világban például ezzel az ártatlannak tűnő szivárványos logóval, tökéletes melegágya a pedofília elfogadásának is, mert már most feszegetik: az csupán egy betegség, ne bántsuk őket, tiszteletben kell tartani az érzéseiket… Ha egy 8 éves szőke kisfiúhoz vonzódnak, hadd tegyék. Hát NEM! Kell nemet mondani néha, és ez nem kirekesztés. Ez tartás. Ez hit. Ez ragaszkodás az isteni tanításhoz.
Mizsei Bernadett
Olvasásra ajánlott, kapcsolódó írásunk:
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
