Elvárjuk a nemzeti kisebbségek megbecsülését! – a Százak Tanácsának állásfoglalása

A Százak Tanácsa alulírott tagjai, a világjárvány közepén megköszönve orvosaink és segítőik áldozatos munkáját, választott vezetőink felelős helytállását, nehéz szívvel véve tudomásul társadalmunk politikai megosztottságát – elkötelezettek vagyunk a keresztény értékek és a nemzetek önrendelkezése mellett.

Mi a tordai országgyűlés népe vagyunk – a világon először kimondott vallásszabadságé -, akik tiszteletben tartjuk más világvallások tanításait, s megértjük nem hívő embertársainkat is. Mi Szent Benedeket, Európa védőszentjét, Szent István királyunkat – akit görög-keleti és pravoszláv testvéreink is tisztelnek -, Cirill és Metód atyákat, Luther Mártont, Kálvin Jánost, Szervét Mihályt, Dávid Ferencet, a Közép-Európa népei által különösen tisztelt Szent II. János Pál pápát csakúgy, mint a népek megértéséért dolgozó államférfiakat, tudósokat, művészeket és minden, a közjóért dolgozó embertársunkat becsülve, Európa igazi értékei mellett kötelezzük el magunkat.

Ahogy a világirodalom és művészet a nemzeti irodalmak, nemzeti művészetek közegén át nyilatkozik, csakúgy mint a tudomány, mely egy és oszthatatlan, a görög-római és keresztény gyökerű európai embereszmény tisztelete számunkra azt is jelenti, hogy a a különböző sorsú és helyzetű nemzetek és nemzeti kisebbségek megbecsülését, véleményük tiszteletben tartását várjuk el mindenütt, mindenkitől.

2020 november 10.


Hirdetés

 

dr. Szijártó István irodalomtörténész, ügyvivő elnök; dr.Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, egyetemi tanár, volt miniszter; Ágh István író, a HITEL szerkesztője; Balassa Sándor zeneszerző, egyetemi tanár; Bakos István közíró, művelődéskutató; dr. Bardócz Zsuzsa biológus, egyetemi tanár; Batta György író, szerkesztő; dr.Bárdi László keletkutató, egyetemi tanár; Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője; dr. Bene Éva főorvos, közíró; dr. Béres József vegyész, elnök-igazgató; Borbély Károly festőművész, mesteroktató; dr. Boros Erika tanár, irodalomtörténész; Böjte Csaba ferencrendi szerzetes; Császár Angéla színművész; dr. Cey-Bert Róbert író, gasztronómus; dr. Csepinszky Béla agrármérnök; dr. Csókay András, idegsebész, egyetemi tanár; dr. Deák Ernő történész, a Bécsi Napló főszerkesztője, a NYEOMSZ elnöke; dr. Dobó Márta gyermekorvos, elnök; dr. Duray Miklós geológus, politikus egyetemi tanár; Farkas Márta közgazdász, tanár; dr. Fekete Gyula közgazdász, közíró; Foltán László tanár, olimpiai és világbajnok kenus, ügyvivő; dr. Freund Tamás biológus, agykutató, egyetemi tanár, az MTA elnöke; dr. Galgóczy Gábor főorvos, a KÉSZ társelnöke; dr. Galuska László orvos, egyetemi tanár, a MET elnöke; Gazsó L. Ferenc újságíró, az MTI volt vezérigazgatója; dr. Gedai István régész, a Nemzeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója; Gyimesi János tanár, mesteredző; dr. Győrfi Károly mérnök, közíró; dr. Gyulay Endre római katolikus püspök, egyetemi tanár; dr. Gyurkovits Kálmán főorvos, egyetemi tanár; Hajdú Lajos sportszervező; dr. Hámori József idegkutató, egyetemi tanár, akadémikus volt miniszter; Hornyák László közgazdász, igazgató; dr. Horváth László klasszika-filológus, egyetemi tanár, az Eötvös Collegium igazgatója; dr. Hóvári János turkológus, egyetemi tanár; dr. Jobbágyi Gábor jogász, egyetemi tanár; Judik Zoltán mérnök, Európa-bajnok kosárlabdázó, senior tenisz világbajnok; Juhász Judit szerkesztő-riporter, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke; dr. Kahler Frigyes jogász, egyetemi tanár; dr. Keserű Katalin művészettörténész, egyetemi tanár; dr.Kisida Elek sebészprofesszor; dr. Klinghammer István földrajztudós, egyetemi tanár, a Corvin-lánc Testület főtitkára; Kondor Katalin közgazdász, szerkesztő-riporter, a Magyar Rádió volt elnöke; dr. Koós Ferenc neveléstörténész nyugalmazott gimnáziumigazgató; dr. Kováts-Németh Mária neveléstörténész, egyetemi magántanár; Kubik Anna színművész; dr. Lévai Attila egyetemi tanár, a Selye János Egyetem Református Teológia Karának dékánja; Magyaródy Szabolcs cserkészvezető, közíró; Makláry Ákos görögkatolikus parókus, a KÉSZ elnöke; May Attila építészmérnök, vívóolimpikon; dr. Márai Géza agrármérnök, egyetemi tanár; Medveczky Ádám karmester, egyetemi tanár; dr. Merkei Attila agrármérnök; dr. Messik Miklós jogász, a MEVE elnöke; dr. Mocsai Lajos mesteredző, a Testnevelési Egyetem rektora; Monspart Sarolta tanár, tájfutó világbajnok; dr. Mózsa Szabolcs radiológus, nyugalmazott egyetemi tanár; Muhi Béla tanár, fizikus; dr. Murányi László jogász, televíziós szerkesztő-riporter, egyetemi docens; dr. Náray Gábor kémikus, egyetemi tanár; dr. Németh Ferenc tanár, nemzetközi borbíró; Németh Magda vegyész, tanár; Nikházy Gábor üzletember, vezérigazgató; dr. Osztie Zoltán római katolikus plébános, egyetemi oktató; dr. Papp Lajos szívsebész, egyetemi tanár; Pátkai Róbert evangélikus püspök, Anglia; dr. Pentelényi Tamás agysebész főorvos; Poprády Géza könyvtáros, az OSZK nyugalmazott főigazgatója; Püski István képzőművész, könyvkiadó; Rieger Tibor szobrászművész; dr. Rókusfalvy Pál pszichológus, nyugalmazott egyetemi tanár; dr. Salamon Konrád történész, egyetemi tanár; dr. Sándor József sebészprofesszor; dr. Schulek Ágostonné mérnök; dr. Somhegyi Annamária főorvos, igazgató; dr. Somodi István, jogász, agrármérnök; Spányi Antal római katolikus püspök, a Magyar Katolikus Rádió elnöke; dr. Sutarski Konrád író, fordító, a Lengyel Kultúrális Intézet volt igazgatója; dr. Szakály Sándor történész, egyetemi tanár, a VERITAS Intézet igazgatója; dr. Szász István Tas főorvos, közíró; dr. Széman Péter főorvos, az EMKE elnöke; Szvorák Katalin előadóművész, tanár; Talpassy Zsombor reklámszakember; Tasnádi Hajnal közgazdász; Totth Elemér mérnök, teológus; Vashegyi György karmester; a Zeneakadémia tanára, az MMA elnöke; W. Barna Erika tanár, kézíráskutató; dr. Zétényi Zsolt jogász, közíró.

'Fel a tetejéhez' gomb