Tállai: miközben a kormány adót csökkent, a budapesti főpolgármester emelne

Kijelentette: a kormány a válság alatt is adómérsékléssel segíti a gazdaságot, a baloldal viszont ilyenkor is a cégek sanyargatásában látja a megoldást.

„Adót csak az emel, akinek égető szüksége van pénzre, a fővárosi adatok ugyanakkor egészen másra utalnak „- vélekedett az államtitkár. A lap szerint arra az adatsorra utalt, hogy június és szeptember között Budapest készpénzállománya több tíz milliárd forinttal nőtt, és a harmadik negyedév végén már nyolcvanmilliárd forint körüli mozgatható összeg állt a városháza rendelkezésére, miközben további 134 milliárdot állampapírban tartott.

Karácsony Gergely nemrégiben arról beszélt: adóemelésre lenne szükség a fővárosban, és az új teher azokat a nagyobb vállalkozásokat sújtaná, amelyek a válságot eddig nagyjából átvészelték – írta a lap. Tállai András szerint a különbség jól látható: Budapest balliberális irányítói megszorítást vezetnének be, a kormány viszont a válság alatt is adót csökkentett.

Szerinte felmerülhet sok más mellett annak gyanúja, hogy Karácsonyék azért emelnének az iparűzési adón, hogy bizonyos cégeket megbüntessenek, nyomás alá helyezzenek. Hozzátette: „Persze, könnyen lehet, hogy csak arról van szó, hogy Karácsony és megannyi tanácsadója nagyjából annyit ért a gazdasághoz, a városirányításhoz és az adózáshoz, mint tyúk az ábécéhez.


Hirdetés

A mostani válságban ugyanis minden állami vagy helyi vezető azon töri magát, hogy a mozgatható összegeket a cégeknek, a családoknak, a munkavállalóknak juttassák el, hogy az élet ne álljon meg, az állások ne vesszenek el. A magyar kormány például már kilencszázmilliárd forintnál is többet fordított a gazdaság beindítására, a munkahelyek megóvására.”

Felidézte, hogy a kormány év közben jelentősen csökkentette a munkaadók közterhét, sokaknál adót engedett el, és könnyebbé tette az adósságok befizetését is. Ez kellett ahhoz, hogy a vállalkozói szférának esélye legyen a talpon maradáshoz, mondta. Jelezte azt is, hogy az adócsökkentések nem állnak le, jövőre ismét érezhető mértékű csökkentés következhet.

MTI

Kiemelt képünk forrása az MTI/Vajda János

'Fel a tetejéhez' gomb