Minden szentnek az Atya felé hajlik a szíve
Mindenszentek napján azokat ünnepeljük, akik biztos befutók lettek az égi hazába. Nem csak emlékezünk rájuk, hanem együtt örülünk velük a személyes húsvétjuk valósága okán. Egyben gyönyörködünk az életünk szemünk előtt feltárulkozó mennyei perspektívájában. Mi is az örök boldogság meghívottjai vagyunk, amely Isten közös dicsőítésében már teljesen egyesül.
A Jelenések könyve ezt így fogalmazza meg: „Örvendezzünk és ujjongjunk, dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és felesége elkészült” (Jel 19,7). „Előbb a mennyben szól ez a dicsőítés, azután egy Isten trónusától jövő hang másokat is imádásra szólít” – írja Dér Katalin az A Jelenések könyve című művében. Hozzáteszi: „a tömeg, amely ekkor fog dicsőítésbe, földiekből állhat” (vö. Dér Katalin: A Jelenések könyve, Kairosz Kiadó, Budapest, 2014. 320. o.).
A mi dicsőítésünk, a földiek dicsérete tehát egyáltalán nem felesleges. A Jelenések könyvének négy élőlénye szüntelenül dicséretet zeng Istennek hárfával. Ehhez a hangszeres-vokális muzsikához csatlakozik a mi énekünk is. A földi dicsőítésünk már a mennyei része. Isten jelenében élhetünk, dicsérettel léphetünk be az ő tróntermébe, palotájába, szemlélhetjük őt, beszélgethetünk vele.
Mindenszentek ünnepén különlegesen is összekapcsolódik a menny a földdel.
Gável András
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:
A kiemelt képünk forrása: Tóth Róbert Ádám
