Ma van a zene világnapja – Mit kezdjünk vele?
Milyen lehet 11 évesen a Carnegie Hallban koncertet adni? És 19 évesen 110 koncertes világturnéra indulni? Milyen lehet ilyen „sztárság” közepette megőrizni emberi józanságunkat, érzékenységünket, vagy épp egy világháború közepén ötszázadszor is kiállni a katonák elé, és beléjük zenével lelket önteni? Kérdések, melyekre egyesével is alig találunk választ – Yehudi Menuhin azonban mindezeket már élete első harmadában végigélte.
A művész több ország becsületrendjével, lovagi címekkel, Nehru Békedíjjal és az UNESCO Zenetanácsának elnöki címével is büszkélkedhetett – ám személyét ismerve inkább azt mondhatnánk, alázatos főhajtással vette a neki ajándékozott címeket.
De hogy is kapcsolódik ez a zene világnapjához?
A már életében legendássá vált hegedűművész javaslatára, miszerint legyen egy nap, amikor minden településen a zenéé a főszerep, az UNESCO 1975-ben az október elsejét a zene világnapjává nyilvánította. Menuhin víziója az volt, hogy ne csak koncerteken, rádiókban és tévéműsorokban szólaljanak meg zeneművek, hanem spontán módon az utcán, tereken is gyűljenek össze a muzsikusok, hogy a zene örömét elvigyék a szürke hétköznapokba záródott emberek számára:
„Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának”.
Menuhin felhíváséból mozgalom született. Kórusok énekelnek az utcákon, zongorákat tolnak ki a terekre, a belvárosban zene szól mindenhonnan. Olyankor valahogy az utca népe is boldogabbnak tűnik – és talán valóban azok is.
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
