Nem kerül karanténba, aki szavazásról jön haza Erdélyből

Ezt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára jelentette be pénteken. Videoüzenetét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség osztotta meg a világhálón.

Az államtitkár elmondta: fontosnak gondolják, hogy minden érintett részt tudjon venni a voksoláson. Ezért döntött az operatív törzs arról, hogy nem kerülnek karanténba Magyarországon azok, akik részt vesznek a választáson, és ezt a román személyi igazolványukra a szavazáskor ragasztott matricával tudják igazolni.

A szavazók és kiskorú gyermekeik vasárnap reggel 8 órától hétfőn reggel 9 óráig a magyar-román határ bármelyik átkelőhelyén korlátozások nélkül térhetnek vissza Magyarországra.

Romániában vasárnap tartják az önkormányzati választásokat, amelyeket a koronavírus-járvány miatt halasztottak júniusról mostanra.


Hirdetés

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, az Országházban 2020. március 11-én. MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb