Mennyit fizet a Fidesz?
Amíg helyettes államtitkárokat és államtitkárokat láthatunk Magyarországon kitárt karral Istent dicsőíteni, addig a szívünk mélyén tudjuk, hogy a legfontosabb dolgok rendben vannak.
Ezt találtam mondani a napokban egy szakmai nap megnyitóján, amelynek első tíz-tizenöt percében az istendicséreté volt a terep. És tényleg jó volt látni, hogy fontos közéleti szereplő tárja ki a karját látható természetességgel és a dicsőítésvezető énekéhez csatlakozva énekli: „Lelkem, áldd az Urat!”.
Ez a kép nagyon erős volt, hatást gyakorolt rám, hát szóvá is tettem, mindenfajta hátsó szándék nélkül. A köszöntő további részében pedig arról beszéltem, hogy szükség van a hitüket bátran megvalló fiatalokra, akik nem félnek a kihívásoktól és a nemzet támaszai lesznek.
E néhány gondolat után visszasétáltam a terem végébe, és figyeltem az eseményeket. Ekkor váratlanul hozzám sétált egy fiatalember, odahajolt, és csak ennyit kérdezett: „Mennyit fizet a Fidesz?”
Túl azon, hogy nyilvánvalóan semennyit, a kérdés cinizmusa mögött – mint cseppben a tenger – megmutatkozik az ellenzéki sajtó tízéves erőfeszítéseinek eredménye. Tudniillik hogy két opció van, minden más kizárt:
- képes vagy önálló, liberális-ellenzéki gondolatok formálására, vagy
- fizetnek azért, hogy azt mondd, amit.
Hogy jót mondj bármiről, ami akár csak kicsit is kötődik a regnáló kormányzathoz, s hogy azt a gondolatot önnön erőből érleld ki, az teljességgel elképzelhetetlen.
Lehetsz önállóan gondolkodó, független személy – vagy kormányzati felolvasóember.
És ez tényleg drámai, mármint az, hogy hatalmas tömegektől vették el (akik persze hagyták, hogy elvegyék tőlük) az összetettebb kép kialakításának lehetőségét. Rettentő szomorú.
A napokban Szilvay Gergely kolléga hozzászólásán akadt meg a szemem egy közösségi oldalon működő csoportban. A Mandiner kiváló főmunkatársa egy jobbos gondolkodókat tömörítő csoportban tette fel a kérdést, vajon mi kell ahhoz, hogy jobboldali fiatalokat jobboldali sajtótermékek olvasására ösztönözzük és ne vegyék át kritikátlanul a baloldali hecckampányokat.
A kérdés jogos és fontos, mert amíg mi is liberális narratívák mentén építkezünk, nincs esélyünk arra, hogy felépítsük azt a keresztény-konzervatív megújuláson alapuló rendszert, amit kívánatosnak tartunk. Amíg Index-, 444-, satöbbi-orientáltan gondolkozunk és fogalmazunk, addig eleve vesztes csatába indulunk – épp ez az a csapda, amit kezdenek egyre többen felismerni.
Olvassunk több Mandit, több Vasárnapot, több valóban konzervatív sajtóterméket. Akkor tudni fogjuk, hogy önálló gondolat is lehet, ha tetszik egy helyettes államtitkár tanúságtétele.
Vágvölgyi Gergely
A szerző további cikkei ide kattintva olvashatók.
A témában olvasásra ajánljuk:
