Kelemen Hunor: A káoszban a magyaroknak rendet kell tartaniuk

„Amikor a világban és Bukarestben káosz uralkodik, akkor nekünk, magyaroknak egységesnek kell lennünk, és rendet kell tartanunk településeinken. Az erős települések mellett fontos, hogy az erős megyéket is a Szövetség vezesse Kovásznától Szatmárig, Hargitától Marosig” – fogalmazott beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

– Fontos, hogy az elmúlt négy év munkáját – mely négy év alatt Maros megye a fejlődés útjára lépett – tovább kell vinni, meg kell őrizni a tanácselnöki tisztséget – emelte ki az elnök. Kelemen Péter Ferenccel kapcsolatban kijelentette, hogy meg tudja nyerni a választást, és nemcsak az elkezdett projekteket tudja megvalósítani, hanem újabb terveit is. 

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke külön hangsúlyozta, mennyire nagy súlya van minden egyes szavazatnak a szeptember 27-én tartandó önkormányzati választásokon, hiszen Maros megyében a magyarság aránya alig több mint 35%.


Hirdetés

„Volt egy erős csapat – kezdve a szövetségi elnök úrtól a parlamenti frakción át a megyei tanácsig és a polgármesterekig; Maros megyében 38 polgármesterünk, megyei tanácselnökünk, 15 megyei tanácsosunk, sok száz helyi tanácsosunk és 4 parlamenti képviselőnk volt. Ennek a csapatnak minden tagja hozzájárult ahhoz, hogy a megye és a településeink fejlődjenek. Én továbbra is csak közös munkában és csapatban tudok gondolkodni”– közölte a tanácselnök, majd arra kérte a Maros megyei lakosokat, hogy bízzanak az RMDSZ csapatában, és menjenek el szavazni.

Az erdélyi önkormányzati vállalkozással kapcsolatos cikkeinket itt találják.

Kiemelt képünk forrása az RMDSZ Maros megyei Sajtóirodája.

'Fel a tetejéhez' gomb