Újabb három cég csatlakozott a Hamm-programhoz

A program 2017-ben indult a Gyermelyi Zrt. és az Univer Product Termelő és Kereskedelmi Zrt. részvételével, a cégek száma most a Szobi Italgyártó Kft., a Detki Keksz Édesipari Kft. és a Sole-Mizo Zrt. csatlakozásával ötre bővült – ismertette Páger Zsolt, a Hungast-csoport üzletfejlesztési igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke hangsúlyozta: a program bővülése azt mutatja, hogy a szolgáltatási ág piaci szereplői magukévá tették a kormány célkitűzését, hogy a közétkeztetést jó minőségű, biztonságos hazai alapanyagokkal kell ellátni. A Nébih elnöke kiemelte, naponta 1,5-2 millió magyar ember életminőségét befolyásolja a közétkeztetési szolgáltatás színvonala.

Enyedi Csaba, a Hungast-csoport kommunikációs igazgatója szerint a társaság naponta 200 ezer fogyasztónak ad el ételt, valamennyi megyében és a fővárosban is szolgáltat, a cég 150 nagy főzőkonyhával és 1100 tálalási hellyel rendelkezik. A Hungast-csoport nagyjából a teljes étkeztetési szolgáltatási területet lefedi az országban, jelen vannak többek között az oktatási és nevelési, szociális és egészségügyi intézményekben, valamint a munkahelyi éttermekben is.

A Szobi Italgyártó Kft.-től körülbelül 100 ezer liter gyümölcslevet és mintegy 70 ezer liter citromlevet, a Detki Keksz Édesipari Kft.-től körülbelül 8000 kilogramm kekszet, a Sole-Mizo Zrt.-től pedig 1,3 millió gyümölcsjoghurtot, 300 ezer túrórudit, 50 ezer pohár natúr joghurtot és 300 ezer pohár kefirt vásárolnak éves szinten.


Hirdetés

A Hungast az MTI-vel korábban azt közölte, hogy a program önkéntes vállalás a cégcsoport részéről, nem tartalmaz állami finanszírozást.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb