Nem vicc, Budapestre turistaapokalipszis miatt dolgoznak ki terveket

Példaként a tavalyi népszavazást említette meg a budapesti bulinegyedben, ahol a helyieknek gondot okoz a vendégek nagy száma. Szerinte elégedetlen hangok nyaranta már a Balaton környékén is akadnak.

Időben fel kell készülni a „túlzott elturistásodás” megelőzésére, kezelésére.

Az overtourism az a jelenség, amikor egy települést vagy térséget turisták tömegei lepik el, rontva ezzel a helyiek életminőségét vagy rombolva a természeti környezetet. Indra szerint a „túlzott elturistásodás” hátterében az internetes bakancslisták megjelenése, a rövid távú lakáskiadás (airbnb), valamint az olcsó repülés áll.

A túlzott turizmus egyik jele, hogy bizonyos pontokon kapacitásszűke kezd kialakulni. Példa erre a Liszt Ferenc repülőtér, amelynek forgalma 2013-ról 2018-ra 8,5-ről 15 millió utasra nőtt. Ilyen jelenség a magas szállodai szobakihasználtság is – Budapesten szeptemberben is 86 százalék felett volt a mutató-, amely több magyar turisztikai célpontnál is előfordul szezonálisan.


Hirdetés

Mi lehet a tényleges ellenszer?

Az overtourism elleni legjobb áfium a hazánkba látogatók időbeli és térbeli széthúzása. Ebben Magyarországon komoly szerep hárul a vidéki célpontokra és szállodákra. Biztató, hogy az utóbbi években a fővároson kívüli vendégéjszakák számának növekedése felzárkózott Budapest mögé (10,7 illetve 9,6 százalék), de ahhoz, hogy a térbeli széthúzás ténylegesen működjön, a vidéki vendégforgalomnak jobban kellene növekednie a budapestinél. Ennek egyik feltétele a működő szálláshelyek minőségi fejlesztése, illetve a szobakapacitás bővülése – tette hozzá.

Forrás: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb