Beléphetünk Freud szobáiba a bécsi múzeumban

Freud 47 évig élt a bécsi Berggasse 19. alatt álló házban, amelyet 1938-ban hagyott el a nácik elől menekülve. Az épületben 1970 óta működik a múzeum, amelynek évente mintegy 110 ezer látogatója van. A négymillió eurós (1,4 milliárd forintos) felújítás eredményeként három új állandó kiállítás létesült, az egyik az újonnan épült lépcsőházban, amely vészkijáratként, egyben a ház egykori lakói nyomasztó történetének mementójaként szolgál.

A felújított épületben a látogatók megtekinthetik a család egykori lakását, továbbá Freud és lánya, Ann rendelőjét.

A kiállításokat számos tárgyi emlék, Freud személyes tárgyai, fényképek, feljegyzések, első kiadású könyvek teszik színesebbé. Az érdeklődők októbertől a könyvtár mintegy 40 ezer kötetéhez is hozzáférhetnek.

A gyűjteményt Európa legnagyobb, a pszichoanalízis témájával foglalkozó könyvtárának tartják.


Hirdetés

A tudós száműzetésbe vonulásával kiürült termeket mindazonáltal nem rekonstruálták utólag készült bútorokkal és más berendezési tárgyakkal, hogy ezáltal is érzékeltessék az űrt, amelyet Freud elűzése hagyott maga után. Egy fake (ál) dívány elhelyezése történelemhamisítás lenne – mondta az igazgató.

A Hermann Czech építész vezette felújtás során ugyanakkor nemcsak meghagytak, hanem szándékosan kiemeltek néhány megmaradt eredeti nyomot, köztük az egykori falfestés maradványait, egy telefonkábelt Anna Freud hálószobájában vagy annak a függönynek a rögzítőelemeit, amelyet a kezelések alkalmával használt dívány mögött erősítettek a falra.
A berggassei Freud-házban a náci korszakban zsidókat szállásoltak el, 76 embert deportáltak onnan haláltáborokba. A rákban szenvedő Freud 1939-ben 83 évesen száműzetésben halt meg Londonban, de négy nővére a holokauszt áldozata lett.

MTI

(Kiemelt képünk forrása: Flickr.com)

'Fel a tetejéhez' gomb