Lengyelországban alkotmányos szinten tiltanák a homoszexuálisok gyermek örökbefogadását

Az ország déli részén, Szczawnica Zdrojban tartott szombati találkozón Duda azzal érvelt, hogy a gyerekek külön védelmet élveznek Lengyelország alaptörvénye szerint, de úgy vélte, hogy ezt a kérdést a jelenleginél pontosabban kell szabályozni.

„Úgy vélem, szó szerint bele kell foglalni a lengyel alkotmányba, hogy azonos neműek által kötött házasságban élő személy nem fogadhat örökbe gyereket” – hangsúlyozta Duda, hozzátéve, hogy ez a gyerekek megóvásának fontos eleme.

Tudatta, hogy még hétfőn aláírja az erről szóló alkotmánymódosító javaslatot, amelyet be is terjeszt a parlamentnek.

Duda szerint a javaslat nem csak a kormányzó jobboldal képviselőinek szavazatára számíthat, mert több ellenzéki politikus is támogatni fogja.


Hirdetés

Duda szerint ezzel „egyszer és mindenkorra” lezárhatják az erről szóló vitákat.

Lengyelországban jövő hét végén tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben az első fordulót megnyerő, konzervatív Duda Rafal Trzaskowskival, a jobbközép Polgári Platform politikusával, jelenlegi varsói polgármesterrel néz szembe.

Ezzel kapcsolatban Duda arra tett ígéretet, hogy amíg ő hivatalban van, addig a jelenleg létező szociális programok is érvényben maradnak.

Kiemelte a családi pótlékot, a tanévkezdési támogatást, a 26 év alattiak jövedelemadó-mentességét és a 13. havi nyugdíjat.

Trzaskowski az azonos nemű párok örökbefogadásával kapcsolatban úgy reagált, hogy ő is ellenzi, hogy gyereket fogadhassanak örökbe. Ebben a kérdésben egyetért Dudával – írta a PAP lengyel hírügynökség.

Kaliszi sajtótájékoztatóján, az ország nyugati részén tartott kampányrendezvényén viszont nagyon aggasztónak nevezte a lengyel gazdaság állapotát, és bejelentette, hogy hivatalba lépése másnapján összehívja a kabinettanácsot, mert tájékoztatni kell az embereket az államháztartás tényleges állapotáról.

Kiemelte, hogy májusban 34 százalékkal estek vissza Lengyelországban az áfabevételek. Úgy vélte, hogy a kormány adóemelésre készül, mert nem képes megbirkózni a gazdasági helyzettel, s ezért titkolja az államháztartás valódi helyzetét.

(MTI)

Kiemelt képünkön Andrzej Duda lengyel államfő, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje  beszél a Wroclawban tartott kampányrendezvényen. MTI/EPA/PAP/Maciej Kulczynski

'Fel a tetejéhez' gomb