A zavargásoktól félnek az amerikai keresztények

Az egyik szélsőbaloldali aktivista azt a gyűlöletkeltő üzenetet közvetíti, hogy a keresztény vallás a fehér felsőbbrendűséget hirdeti – írja az Russia Today.

A keresztény hívők attól félnek, hogy vallásuk lesz a következő, amelyet el akarnak majd távolítani a Black Lives Matter mozgalom követői. A téma jelentőségét az is mutatja, hogy az aggódó keresztények bejegyzései a Twitter trendlistájának tetejére emelkedtek, miután Trump egyik jogi tanácsadója, Jenna Ellis egy tweetben leírta: ha a tüntető tömeg megpróbálja eltörölni a kereszténységet, akkor ott nem lesz bocsánat.

Kijelentem, hogy ha megpróbálják eltörölni a kereszténységet, ha arra kényszerítenek, hogy bocsánatot kérjek a hitemért vagy megújítsam azt, akkor nem fogok fejet hajtani, nem fogok meginogni, nem török meg

– írja Trump kampánycsapatának jogi tanácsadója.


Hirdetés

Ellis hozzátette: büszke arra, hogy amerikai, de szilárdan kiáll Jézus Krisztus mellett. A tweet persze sokak ellenérzését kiváltotta, főleg azok körében, akik eddig is élesen bírálták Trump kormányát. Shaun King „önmeghatározott fekete” szélsőbaloldali aktivista szerint például minden olyan szobrot le kellene dönteni, ami fehérként ábrázolja Jézus Krisztust, mivel szerinte ez is a „fehér elnyomás” jelképe.

„Igen, úgy gondolom, hogy azokat a szobrokat, amelyek fehér európaiként ábrázolják Jézust, le kell dönteni. Ez is az elnyomás egy formája. Mindig is az volt. Mit gondolsz, hová ment a családja, amikor el kellett rejtőzniük? Egyiptomba, nem Dániába. Döntsük le őket!” – fogalmaz bejegyzésében King, hozzátéve: az összes kegytárgynak is erre a sorsra kell jutnia. Az aktivisták szerint a kereszténység azért „veszélyes”, mert az a fehér felsőbbrendűséget hirdeti.

„Ha a vallásod megköveteli, hogy Jézus szőke hajú, kék szemű Jézus legyen, akkor a vallásod nem a kereszténység, hanem a fehér felsőbbrendűség” – mondta King. Hozzátette: a keresztény fehérség, nem pedig a fehér kereszténység évszázadok óta az ország elsődleges vallása.

Washingtonban pedig már a tettek mezejére is léptek a BLM mozgalom követői: a tüntetők festékkel rongálták meg a Lafayette téren található episzkopális Szent János-plébániát.

Forrás: Pesti Srácok

A Jézus-szobrokat is ledöntené a BLM befolyásos aktivistája

Kiemelt képünk forrása a Twitter.

'Fel a tetejéhez' gomb