A világméretű szentségimádás a forráshoz vezet el bennünket

A sorban a hatodik világméretű szentségimádási alkalom választott mottója: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt” – amely arra utal, hogy mindazok, akik csatlakoznak az imádságos kezdeményezéshez, részvételükkel hitüket is megvallják.

Ismerjük el, a járvány után már szükségünk van rá, hogy egy ilyen alkalmon közösen vehessünk részt. Az úrnapi üzenet különösen is ráerősít és megfelelő alkalmat biztosít, hogy a keresztények a világ minden szegletében ugyanabban az időpontban letérdeljenek az Eucharisztiában jelenlévő Jézus Krisztus elé, aki

„Úr és Király a föld felett”

– ahogy az 1938-as Budapesti Eucharisztikus Világkongresszus himnusszá lett énekében is hallhatjuk.


Hirdetés

Akár csendesen, akár saját szavainkkal vagy dicsőítő énekekkel kapcsolódunk az eseménybe, mindenképpen csatlakozhatunk majd a figyelmünket az Atya akaratára irányító Isten Fiához. A dicsőítésnek ezzel a tiszta formájával megengedjük Istennek, hogy ő vegye át az életünk irányítását, annak minden területén.

– Legyen ez a világméretű szentségimádás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő állomása, s

éljük át újra Isten megújító szeretetét!

– fogalmazott Erdő Péter bíboros az eseményt megelőző meghívójában.

– Az előírások megtartása mellett már össze lehet gyűlni a templomokban. Ugyanakkor a járványügyi helyzetből adódóan most otthonról is be lehet majd kapcsolódni a szentségimádásba személyes imával, rózsafüzérrel, zsolozsmával, szentírásolvasással. Több plébánia is közvetíteni fogja a szentségimádását a közösségi oldalakon. Az a fontos, hogy lélekben együtt vagyunk – budított a részvételre Fábry Kornél, a NEK főtitkára.


Június 13-án, szombaton este 20:00 órától a Veresegyházi Szentlélek templomban az Opus Sanctissimae Trinitatis Közösség és az Eucharist együttes tart könnyűzenei dicsőítő szentségimádást.

 

A kiemelt képünk forrása a Pixabay.

 

További olvasásra ajánlott írásunk:

A keresztény könnyűzenétől volt hangos a híres Pannónia

A keresztény könnyűzenétől volt hangos a híres Pannónia

'Fel a tetejéhez' gomb