Magyarország helye a Nap alatt – Biztonságot Közép-Európának!

A dublini születésű Sidney Harold Harmsworth Rothermere egy jómódú, 11 gyermekes családban nőtt fel. Bátyjával alapították meg a Daily Mail és a Daily Mirror folyóiratokat, melyekkel a népszerű újságírás angliai úttörőinek számítottak. Lapkiadó vállalata egyhamar a világ legjobban prosperáló sajtóvállalata lett, amely később felvásárolta az Observert és a Times-ot is. Bátyával az üzleti életben kiegészítették egymást, ugyanakkor világszeméletükben nagyon különbözőek voltak. Alfred gyűlölte az Osztrák-Magyar Monarchiát és Németországot az első világháborúban betöltött szerepük miatt, sőt, engedélyezte, hogy Benes és Masaryk, illetve követőik rendszeresen írjanak a lapjaikba – hozzájárulva ezzel Csehszlovákia létrejöttéhez.

Ugyanakkor Lord Rothermere a vesztesek iránti rokonszenvével tűnt fel. Az 1920-as években lapjainak példányszáma folyamatosan emelkedett. 1926-ban a Daily Mail példányszáma már elérte a kétmilliót. 25 millió fontos vagyonával becslések szerint Anglia harmadik leggazdagabb emberének számított.

A Daily Mail reklámja egy londoni villamoson. (Forrás: www.elmenynektek.blog.hu)

1923-ban nagy nemzetközi botrány tört ki, miután a magyar kormány a magyar nemzeti kisebbségek hátrányos megkülönböztetése miatt törvényességi vizsgálatot kezdeményezett Románia ellen a Népszövetségben. A trianoni békeszerződés tudniillik deklarálta, hogy a nemzeti kisebbségek hátrányos megkülönböztetése tilos, továbbá tilos a kényszerből állampolgárságot váltó lakosság vagyonbizonytalanságát előidézni.

Ezzel szemben minden utódállam – elsősorban a magyar parasztság földjeiből – nagyszabású földreformokat hajtott végre, melyek során a magyar parasztság semmit sem kapott. Románia járt el a legaljasabb módon a magyar nemzetiségű kisebbséggel szemben: náluk a teljes vagyonelkobzás is rendszeres volt.


Hirdetés
Lord Rothermere, Nagy-Britannia egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere. (Forrás: www.wikipedia.com)

Miután a Népszövetségben újra meg újra elutasították a jogos vizsgálat elindítását Romániával szemben, Lord Rothermere ellátogatott Magyarországra, ahol megismerkedett a trianoni békediktátum okozta magyar területi, gazdasági és kulturális veszteségekkel, amelyek nagyon mélyen megérintették őt. Lord Rothermerét a Trianon utáni magyar közvélemény messiásként kezelte, mivel ő volt az ország elszigeteltsége alatt az első nyugat-európai személyiség, aki megértette a magyarság fájdalmát és kész volt gazdasági befolyását is latba vetni, hogy Trianon igazságtalanságát megismertesse a világgal.

Az angol Lord a budapesti Szabadság téren, az egyik elcsatolt területet szimbolizáló szoborcsoport előtt. (Forrás: www.mek.oszk.hu)

1927. július 21-én lapjában, a Daily Mirror-ban egy egész oldalas cikket közölt „Magyarország helye a Nap alatt. Biztonságot Közép Európának!” címmel, melyben Trianon elhibázottságáról és a magyar határok revíziójának szükségességéről értekezett.

„Kelet-Európa sem más, mint sok kis Elzász-Lotaringia. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította ezt a két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné vált az újabb háború. Nagyobb méretekben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák–Magyar Monarchiát felosztó békeszerződések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa féltucat országában, melyek közül bármelyik gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek. A Közép-Európa térképét átrajzoló három szerződés közül az utolsó és legszerencsétlenebb a trianoni, melyet Magyarországnak 1920. június 4-én kellett aláírnia. Ahelyett, hogy egyszerűsítette volna a nemzetiségek amúgy is szövevényes hálóját, még tovább bonyolította azt. Olyan mély elégedetlenséget váltott ki, hogy minden pártatlan utazó, aki a kontinensnek erre a tájára téved, világosan látja az elkövetett hibák jóvátételének szükségességét.”

A Lothermere-térkép egy korabeli újság hasábjain. (Forrás: www.wikipedia.com)

A térképpel illusztrált írás hatására Magyarországon páratlan méretű revíziós propagandakampány indult, Lord Rothermere pedig hihetetlen népszerűségre tett szert. 1928-ban figyelemfelhívó sajtókampányt indított Justice for Hungary! (Igazságot Magyarországnak!) névvel. Az azonos című kiadványt még az angol királyi család tagjainak is eljuttatta. 1930-ban 10 ezer dollárt ajánlott fel annak a magyar pilótának, aki elsőként repüli át a Csendes-óceánt. A gépet Justice for Hungary – Igazságot Magyarországnak névre keresztelték. Endresz György első világháborús pilóta és Magyar Sándor szálltak fel vele 1931 júliusában Új-Fundlandról. A repülésnek igen kalandos története van: mindössze 30 kilométerrel a cél előtt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk egy kukoricásban Bicske és Felcsút határában. Ennek ellenére óriási lelkesedés övezte az akciót Magyarországon és világszerte.

Endresz György és Magyar Sándor pilóták a Justice For Hungary névre keresztelt repülőgép előtt. (Forrás: www.elmenynektek.blog.hu)

1938-ban – német és olasz segítséggel – a Felvidék egy része visszatért az anyaországhoz. Ennek apropóján a Lord újra ellátogatott Magyarországra, és a kormányzóval együtt részt vett Kassa visszatérési ünnepségén, ahol a tömeg hatalmas lelkesedéssel fogadta őt. Ez volt a Lothermere Magyarországért hozott erőfeszítésének beteljesedése.

Lord Lothermere a kassai bevonuláson készült archiv filmen 1:07-nél látható. (Forrás: www.youtube.com / AnotherLife2Time)

Lord Rothermere szinte sosem politikai indokokat hozott fel revíziós törekvéseire, hanem etnikai revízióról beszélt. Halála előtt egy évvel, 1939 júliusában még ezt írta a revíziós liga elnökének, Herczeg Ferencnek: „Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy a fiatal európaiak új generációjának át kelljen élnie ugyanazt a vérfürdőt – a Nagy Háborút –, amelyet az előző generációnak kellett elszenvednie.” Pár héttel később, 1939 szeptember 1-jén a németek lerohanták Lengyelországot – kitört a második világháború, amelyből az ország újra megcsonkítva került ki.

A Magyar Igazság Kútja hirdeti Lord Lothermere emlékét. (Forrás: www.cabe.blog.hu)

A mai napig áll a Lord tiszteletére emelt Magyar Igazság Kútja a budapesti Szabó Ervin könyvtár előtti téren. A kút felirata: „E kutat hálás magyarok emelték Nagybritannia méltó fia Viscount Rothermere tiszteletére. Az ő betűje megöli a hatalmaskodást, az ő lelke megeleveníti az igazságot. 1928.”

 

Fecske Gábor László

 

'Fel a tetejéhez' gomb