Ferenc pápa áldása után csökkenni kezdett a halálozások száma Olaszországban

Hivatalosan februárban érkezett meg a koronavírus-járvány Olaszországba – ezt követően az ország, minden korlátozó intézkedés ellenére, Európa egyik legkomolyabb fertőzési gócpontjává vált.

Mint ismeretes, március 27-én este hat órakor Ferenc pápa Urbi et Orbi áldást mondott a lezárt Szent Péter-bazilika előtt – a különleges áldásra már csak azért is szükség volt, mert az olaszországi járványhelyzet miatt számos, kórházban fekvő beteg csak így nyerhetett teljes búcsút.

Ferenc pápa áldása a betegek mellett az őket gyógyítókra, ápolókra is kiterjedt.

Olaszországi halálozások a március 27-i áldást követően csökkenni kezdtek (Forrás: Wikipedia.com)

Ferenc pápa Urbi et Orbi áldása még a hűvös statisztikák tanúbizonysága szerint is hatásosnak bizonyult – hiszen pontosan az elmondását követően indult csökkenésnek a napi áldozatok száma az országban. Volt ugyan néhány nap, amikor feljebb ugrott ez a szám, de a március 27-e előtti szintnél még ezekben az esetekben is jóval alacsonyabban maradt.


Hirdetés

 

Forrás: Churchpop.com

Kiemelt képünkön Ferenc pápa áldást mond az üres vatikáni Szent Péter térre néző dolgozószobájának ablakából 2020. május 10-én. (MTI/AP/Vatikáni Média)

'Fel a tetejéhez' gomb