Tőlünk nyugatra az áruházi méz már csak „globális misung”
– A magyar méhészet sikeresnek tűnik, de valóban így van? Milyen kihívások elé néz az ágazat?
– A kormányzat hathatós segítséget ad, és próbálja támogatni a méhészeti ágazatot, viszont valóban állandó kihívásokkal küzdünk, gyakorlatilag folyamatosan romló környezeti feltételeink vannak. A méheket gondozzuk, és megpróbáljuk őket jó erőben tartani. Mindez több feladatot, terhet és költségeket jelent számunkra.
A romló környezeti feltételek nagyon erősen megmutatkoznak, a csökkenő rovarvilágban és a vad beporzó-szervezetek folyamatos pusztulásában.
Ennek oka a technológiai környezet, a növényvédő szerek használata. Az éghajlatváltozás is új és többletfeladatokra sarkallja a méhészeket. A telek elmaradnak, és az enyhe időjárás hatására a kórokozók, kártevők száma nem csökken. A minket leginkább befolyásoló varroa atkákkal szemben nem tudunk hatékonyan védekezni. Ráadásul a meleg telek általában aszályosak, csapadékhiányosak, akárcsak az idei.
Vannak olyan területei az országnak, ahol hónapok óta nem esett jelentős mennyiségű csapadék, mely nem kedvez a méhészeknek sem.
Az ágazatot érintő nehézségek közé tartozik továbbá a globális kereskedelem. Tőlünk magasabb minőségbiztosítási követelményeket követelnek meg, szigorúbb élelmiszeripari szabályok szerint kell előállítanunk a mézet. Termékeinket a globális kereskedelem megversenyezteti olyan országok és földrészek termékeivel, amivel finoman szólva is nem lehet ellenőrizni az előírtak betartását, amelyek számunkra természetesek és kötelezőek.
– Gyakran hallhatjuk, hogy jó minőségű magyar mézet javítómézként hozzáadják a különböző országok jóval rosszabb minőségű mézéhez. Valóban ez történik?
– Valóban, az egyik legnagyobb probléma az összekeverés, mert a fogyasztót megtévesztik, és elesik a választás igazi lehetőségétől. Ma az áruházak polcain különböző földrészek termékeit homogenizáltan teszik ki a polcokra, azaz nem lehet levenni a polcról a származási helye alapján a mézeket. Kivéve a prémiumkategóriákban, de ott jóval magasabb árat kell értük megfizetni, mely a fogyasztók többségének nem elérhető.
Európában a bolti kiszerelésű méz egy keverék, gyakran 40% dél-amerikai, 40% kelet-ázsiai, 20% kelet- és közép-európai mézekből.
Mindezt azzal a hasonlattal szoktam érzékeltetni, mintha a világ összes tájáról származó disznókat ledarálnák, és a fogyasztó disznóhúsként kapna egy darált disznót, melyben van argentin, brazil, kínai és ukrán sertés. Szerencsére ez a hazai piacra nem jellemző, köszönhetően a hazai méztermelés mértékének és a rendszeres hatósági, illetve egyesületi ellenőrzésnek. 
A fogyasztót viszont ma gyakran megfosztják a választás lehetőségétől. A kereskedelmi rendszerek irányítói persze megmagyarázzák, hogy a fogyasztóknak erre van igénye, ezért ők csak ezt szolgálják ki. A valóságban pedig ez úgy történik, hogy ha 20-30 eurócenttel olcsóbban tudja behozni az Európai Unió belső piacára ezeket a termékeket, akkor nekik a „sok kicsi” alapon megéri ez a fajta előállítás és értékesítés. Gyakorlatilag az egész profitérdekeltségről szól.
A legszomorúbb, hogy meg is magyarázzák a fogyasztónak, hogy ez így jó, mert neked erre van szükséged. Kovács Ákos népszerű Bonanza Banzai-os örökbecsű sorát szoktam idézni:
„Nem biztos, hogy jó tesz neked, ha kiszolgálják az ízlésedet”.
– Az Európai Unió más országai közül kik foglalkoznak még jelentősebb méztermeléssel?
– Ha megnézzük az Unió méztermelését, akkor látható, hogy a méztermeléssel foglalkozó országok többsége vagy dél-európai vagy kelet-közép európai. Ez nem csupán az éghajlati viszonyokkal függ össze, hanem azzal is, hogy a fejlett iparosodott országok ipari termeléséből magasabb jövedelem érhető el, így ott nem éri meg méhészkedni. Az elmúlt évek gazdasági fejlődése Magyarországon is azt eredményezte, hogy számos méhész elkezdte keresni a visszautat az eredeti tanult szakmájába, ebből kifolyólag csökkentették méhállományukat. Mára olyan mértékben kinyílt az un. agrárolló, hogy az agrárium területén dolgozók jövedelemtermelő-képessége rendkívüli mértékben elszakadt az ipari és a szolgáltatóipari ágazatok jövedelemtermelő-képességétől.
Az ezredforduló táján egy németországi méhészetben jártam, ahol egy tanár végzettségű ember üzemeltette a méhészetet. Elmondta, hogy 1000 méhcsaládot kell gondoznia a gazdaságában ahhoz, hogy a tanári állással elérhető jövedelmét megkereshesse. Természetesen ehhez több alkalmazottra is szükség van, és őket is meg kell fizetnie.
Ilyen szinten már egy öngerjesztő folyamattá válik, egy mókuskerékké, ahol egyre gyorsabban kell taposni a megélhetésért.
Ma Magyarországon bármelyik mezőgazdasági ágazatot is nézzük, a legalsóbb képzettségi szinttől a legmagasabbig rendkívüli módon elmaradnak a bérek, mert az ágazatnak nincs olyan jövedelemtermelő-képessége, hogy versenyezzen például az IT vagy éppen műszaki ágazattal. Összehasonlításképpen említeném, hogy egy villamosmérnök vagy gépészmérnök, amikor megkapja a diplomáját, akkor a várható kezdőfizetése a duplája lesz egy agrármérnökéhez képest. A nagy kézi munkaigényű mezőgazdasági ágazatok – mint például a méhészet – egyre kevésbé vonzóak, mind a fiatalok, mind pedig a régóta benne dolgozók számára.
Jelenleg zömében azok üzemeltetik ezeket a vállalkozásokat, akik valamilyen családi, érzelmi vagy múltbeli kötődés által belekerültek.
A rendszerváltás utáni években és később a 2008-as gazdasági világválság hatására, amikor sokan vesztették el a munkahelyüket, illetve kerültek rossz anyagi körülmények közé, akkor a vidéki, leszakadó térségekben kitörési pontnak tekintették a méhészetet.
Dél-Baranyában, Somogyban, Szabolcsban és Borsodban is egyre többen kezdtek el méhészkedni.
Sokan kezdtek el a méhekkel foglalkozni azok közül is, akik akkor nyugdíjba mentek, de többen olyanok is, akik feladták az eredeti szakmájukat. Többen, a már meglévő méhészetüket fejlesztették főállásúvá. Ma ők üzemeltetik a hazai rendszert, mert már felépítették a vállalkozásukat, és csak működtetni kell, viszonylag kevés új beruházással.
Ugyanakkor szembesülünk azzal a ténnyel is, hogy folyamatosan romló természeti és közgazdasági körülmények között kell érvényesülnünk, évről évre erodálódik a jövedelemtermelő-képességünk.
– Mit lehet tenni annak érdekében, hogy a méhészet és a környezet egészségesebb maradjon?
– A mezőgazdaság szabályozásában vannak törekvések arra, hogy ezek a tendenciák változzanak, de ma az általános uniós támogatási rendszerek m²-alapúak. Ebből kifolyólag a gazdálkodóknak minden m² földjét a meghatározott kultúrállapotban kell tartania a támogatás miatt. Az ezzel ellentétes szemléletű, kötelező táblaméret-csökkentéssel lehetne ezen segíteni, hiszen ezekben a táblaszegélyek adnak otthont a rovarvilágnak, az apróvadállománynak, a madárvilágnak, valamint a kis gerinces élőlényeknek is.
A vetésforgók kötelező alkalmazása jó dolog, de alapvetően környezettudatosabb táj- és földhasználatra lenne szükség.
Ma a társadalom uralkodó szemlélete azt határozza meg, hogy az intenzív technológiával magas hozamokkal kell táplálékot, táplálék-alapanyagot, valamint növény-alapanyagot termelni.
Ha ez a termelési korszellem megváltozna, akkor ennek a környezettudatosabb gazdasági átállási többletköltségeit össztársadalmi szinten kellene megfinanszírozni. Szerintem a társadalom jelentős része ennek a fontosságát átérzi. Apró lépésekkel kellene folyamatosan előre haladni, hogy ezeknek a pozitív változásoknak meglegyen a hatása. 
Fontos lenne az is, hogy a magyar fogyasztók is sokkal nagyon mértékben forduljanak a hazai és helyi élelmiszerek felé.
Nagyon jó az áruházláncok évszaktól független termékkínálata, mindig lehet például paradicsomot kapni. De feltehetjük a kérdést, hogy mindez valóban fontos? Emlékszem, hogy évtizedekkel ezelőtt a nyár elejétől őszig ettünk paradicsomot. Nem volt normális, hogy decemberben is paradicsomot együnk, akkor az ember céklát, savanyú káposztát és fekete retket fogyasztott. Hazánkban a szezonális terméket többsége helyből beszerezhető, ezért az embernek sokkal tudatosabb fogyasztói magatartásra lenne szüksége.
Ha minket, méhészeket a társadalom életben akar tartani, akkor menjenek el a méhészekhez, és közvetlenül tőlük vegye meg a mézet! A termékpálya rövidítése sok szempontból nagyon fontos lenne.
A kávé Magyarországon is egy alapvető társadalmi szükséglet, de ha a kockacukor helyett egy kiskanál mézet tennének bele az emberek, akkor a hazai vásárlók nevetve elfogyasztanák az idehaza megtermelt mézet. Ezáltal a magyar méztermelők nem lennének rászorulva erre a nyitott és gyakorta igen kedvezőtlen nemzetközi kereskedelemre. Sajnos a hazai vásárlók akkor fogják érezni a hiányunkat, amikor már nem leszünk, amikor már valóban nem lesz választási lehetőségük, hogy milyen minőségű mézet tegyenek bevásárlókosaraikba.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása: Unsplash.com
Kínában akár tízezer forintot is fizetnének egy üveg magyar mézért
Kínában akár tízezer forintot is fizetnének egy üveg magyar mézért
