Fidesz: az ellenzék legalább ne hátráltassa a koronavírus-járvány elleni védekezési munkát

Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő napközben adott nyilatkozatában azt mondta, a teljes bizalomvesztés küszöbén áll az Orbán-kormány, mivel az emberek úgy érzik, hogy nem játszik tiszta lapokkal, hátráltatja a koronavírus-járvány megfékezését.

A Fidesz elképesztőnek nevezte az MSZP hozzáállását, hangsúlyozva, hogy a koronavírus-járvány ellen közös védekezésre lenne szükség, most nincs helye a politikai vitáknak.

Kiemelték, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök behozatala folyamatos, az elmúlt hetekben mintegy ötvenszer fordultak a repülők a Kínát Magyarországgal összekötő légihídon, sok millió maszkot, védőruhát, teszteket és lélegeztetőgépeket hozva.

Ezek felhasználása szakmai kérdés – jelentette ki a Fidesz.


Hirdetés

Úgy fogalmaztak, egészen elképesztő, hogy Bangóné Borbély Ildikó a kákán is csomót keres és belekotnyeleskedik a védekezésben dolgozók munkájába. Az MSZP a veszélyhelyzet meghosszabbítását sem támogatta a parlamentben.

MTI

Kiemelt képünkön: Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

 

'Fel a tetejéhez' gomb