Álhíreket cáfolunk: folytatódik a Hungary Helps Program!

Magyarország 2017 elején indult humanitárius segítségnyújtási keretprogramja több mint 70 000 válságrégióban élő embernek, köztük kiemelten üldözött keresztényeknek tette lehetővé a helyben maradást, ezzel csökkentve az Európára és hazánkra nehezedő migrációs nyomást. Alapelvünk, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni – emelik ki a tájékoztatásban.

Mint írják, a nemzetközi összevetésben is példaértékűnek tekintett kezdeményezés megszüntetésével kapcsolatban terjesztett álhírek az alapvető közjogi ismeretek hiányát mutatják.

A program kereteit és tartalmát a 2018. évi CXX. törvény a Hungary Helps Programról rögzítette. Ez az Országgyűlés által elfogadott jogszabály határozza meg a Hungary Helps Programot Magyarország humanitárius segítségnyújtási programjaként. Ennek következtében a dereguláció jegyében lehetőség nyílt az aktualitását vesztett, alacsonyabb szintű jogszabályok visszavonására.

A Hungary Helps Program korábbi támogatási programjainak változatlan lebonyolítása mellett, a nemzetközi humanitárius tapasztalatok bevonásával részt vesz a koronavírus elleni hazai küzdelemben is – hangsúlyozza közleményében a Miniszterelnökség.


Hirdetés

A Hungary Helps hivatalos Facebook-oldalán megjelent poszt összefoglalta a Segítő Magyarország programmal kapcsolatos gyakori félreértéseket. Az oldal találóan összegez:

 Fake news: nem üldözik a keresztényeket a világban.
 Valóság: naponta átlagosan 8 embert gyilkolnak meg keresztény hite miatt.


 Fake news: a Hungary Helps Program külföldi pénzszórás.
 Valóság: a magyar emberek érdekét szolgálja, mert nem a bajt hozzuk ide, hanem a segítséget visszük oda, ahol arra szükség van.

 Fake news: sikertelen a Hungary Helps Program.
 Valóság: 3 év leforgása alatt 70.000 ember szülőföldön való megmaradását vagy otthonába való visszatérését tettük lehetővé.

Fake news: csak a keresztényeknek segítünk.
 Valóság: minden bajbajutottnak segítünk, ahol arra szükség van, vallási és etnikai hovatartozásra tekintet nélkül, mert a szenvedésnek nincsen keresztlevele.

 Fake news: a Kormány beszünteti a Hungary Helps Programot.
 Valóság: töretlen erővel FOLYTATÓDIK a Hungary Helps Program.

Azbej Tristan államtitkár csütörtökön Facebook-oldalán reagált az álhírekre. Mint írta, „most mi is – ahogy mindenki – a koronavírus elleni hazai küzdelemre összpontosítunk, ám eközben sem feledkezünk meg az üldözött keresztényekről”. Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár hozzátette: „ha Magyarországon lenne minőségi ellenzéki újságírás, az mindenkinek a javára válna. Egy jó kritikus ugyanis segít abban, hogy jobbá váljunk. Egy jó kritikus békeidőben is hírt ad Magyarország sikeres nemzetközi szerepvállalásáról – az ellenzéki sajtó természetesen ezt sose tette meg korrekt módon, és most, a nehezebb időkben is csak kárörvendeni képes.” 

Mint fogalmazott, „bármennyire is azt szeretné az ellenzéki fake news gyár, hogy a Hungary Helps Program és vele együtt az üldözött keresztények megsegítése megszűnjön, ki kell ábrándítanunk kitartottjaikat: a valóság az, hogy a Hungary Helps küldetése és munkája tovább FOLYTATÓDIK.

Az üldözött keresztényeken segíteni ugyanis nem kegy, hanem kötelesség.”

'Fel a tetejéhez' gomb