Rétvári Bence: Lannert Juditnak távoznia kell! (VIDEÓ)

„Soha senki nem sértette még így meg a magyar pedagógusokat, mint Lannert Judit” – jelentette ki videóüzenetében Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési frakcióvezetője az oktatási miniszter egy korábbi nyilatkozata kapcsán, amelyben Lannert egyebek mellett arról beszélt, hogy a pedagógusok „nem önállóan gondolkodó, innovatív emberek” – írta meg a kdnp.hu csütörtökön.
A videóba bevágott interjúban Lannert Judit azt mondta,
„most tényleg pedagógusnak az megy, akinek ez a fajta oktatás, ami most van, testhezálló, és ezek valóban nem az önállóan gondolkodó, innovatív emberek.”
„Nálunk azért olyan alacsonyak a tanárbérek, mert nagyon sok tantárgy van, és nagyon sok kicsi iskola. És itt most a városi gimnáziumokra is gondolok, mert azok is sokkal kisebbek, mint az európai átlag. Meg kell szüntetni a pazarló dolgokat, a sok tantárgyat, a sok kisiskolát, igen” – folytatta Lannert Judit. Közölte továbbá:
„én az összes igazgatót leváltanám”.

Rétvári Bence hangsúlyozta: ezek a mondatok elfogadhatatlanok
„Ez nem nyelvbotlás volt, ez nem elszólás volt. Az oktatási miniszter valóban ezt gondolja az összes magyar tanárról. Ez bármilyen kormánytagtól elfogadhatatlan, de egy oktatási minisztertől végképp. Tényleg semmire nem tartja azokat a pedagógusokat, akiknek a munkájáért felel? Ennyire nem becsüli az összes igazgatót, hogy mindenkit szélnek eresztene? Bezáratná nemcsak a kistelepülési iskolákat, hanem a nagyvárosok kis létszámú gimnáziumait is?” – vetette fel a KDNP frakcióvezetője.
„Ez a Tisza Párt hozzáállása a tanárokhoz, így tisztelik az óvodában dolgozó pedagógusokat, az iskolákban dolgozó tanárokat? Eltűri ezt a Tisza Párt, hogy ilyen oktatási minisztere legyen, aki ennyire lenéz minden magyar pedagógust?
– tette fel a kérdést a kereszténydemokrata politikus.
Leszögezte, hogy
„Lannert Judit nem méltó arra, hogy az iskolákért és a pedagógusokért feleljen. Lannert Juditnak távoznia kell!”
Vezetőkép: Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője. Fotó: MTI/Balogh Zoltán





