Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt intézkedett a Védvonal

A Védvonal intézkedett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt, amelyek egy hazai médium cikke után jelentek meg a közösségi médiában – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Az emberi méltóságot sértő, gyűlöletkeltő, a betegségen gúnyolódó vagy halált kívánó kommentek miatt Czunyiné Bertalan Judit felszólítással fordult az egyik legnagyobb hírportál vezetéséhez.

Havasi Bertalan közölte: a Védvonal nevében Czunyiné Bertalan Judit felszólítással fordult az egyik legnagyobb hazai hírportál vezetéséhez, hogy haladéktalanul távolítsák el azokat a gyűlöletkeltő és emberi méltóságot sértő kommenteket a portál közösségi felületéről, amelyek a Kovács Ákos énekes-dalszerző súlyos betegségéről szóló cikk alatt jelentek meg.

Mint ismeretes, idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál, ezért a Kossuth-díjas dalszerző-énekes a gyógyulás érdekében lemondta valamennyi idei nyári koncertjét. A hírt maga osztotta meg szerdán a Facebookon közzétett bejegyzésében. Az is kiderült, az 58 éves művész nemrégiben komoly műtéten esett át, jól van, az állapota stabil, már otthon lábadozik.

Azonban a hír nem mindenkit rendített meg: Havasi tájékoztatása szerint a Védvonal megdöbbenéssel tapasztalta, hogy egy hírportál közösségi felületén tömegesen olyan hozzászólások jelentek meg, és maradtak hosszú időn keresztül nyilvánosan elérhetők, melyek egy civilizált, demokratikus közösségben elfogadhatatlanok.

„Nem politikai kritikáról, világnézeti vitáról vagy a közszereplők fokozott tűrési kötelezettségének határairól beszélünk, hanem arról, hogy egy súlyos betegséggel küzdő ember szenvedése nyilvános szórakozássá válhatott egy országos médium hivatalos közösségi felületén”

– idézte a Védvonal vezetőjét a a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményében.

A Védvonal ezért felhívta a figyelmet, hogy a moderáció hiánya ilyen esetekben nem pusztán technikai mulasztás, hanem olyan társadalmi üzenetté válhat, amely azt közvetíti, hogy egy súlyosan beteg ember halálának kívánása, megalázása és embertelen kigúnyolása belefér a demokratikus nyilvánosság kereteibe.

A közleményben arra is kitérnek, hogy különösen aggasztó, hogy mindez egy olyan szerkesztőség közösségi felületén történhetett meg, amely rendszeresen emeli fel a szavát a gyűlöletbeszéd, a társadalmi kirekesztés és az emberi jogok megsértése ellen.

Havasi Bertalan közölte: a Védvonal felszólította az érintett hírportált, hogy haladéktalanul vizsgálja felül a kifogásolt hozzászólásokat; távolítsa el az emberi méltóságot sértő, gyűlöletkeltő, a betegségen gúnyolódó vagy halált kívánó kommenteket; helyezzen el jól látható moderátori tájékoztatást arról, hogy az ilyen tartalmakkal szemben zéró toleranciát alkalmaznak; s végül vizsgálja felül moderációs gyakorlatát annak érdekében, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő.

Vezetőkép: Egy súlyos betegséggel küzdő ember szenvedése nem válhat nyilvános szórakozássá egy országos médium hivatalos közösségi felületén. Kép forrása: Facebook/Czunyiné Bertalan Judit

'Fel a tetejéhez' gomb