Kaszab Zoltán: Forró ősz jöhet a gazdaságban

Magyar Péter hétfői kijelentései sötét jövőt vetítenek előre.

Drámai állapotban van a költségvetés – erről számolt be még a hét elején egy videójában a miniszterelnök. Magyar Péter szerint a Fidesz a korábban gondoltnál is rosszabb gazdasági állapotban adta át az országot és az, ahogyan a 2026-os költségvetés kinéz, már-már a gyurcsányi időket idézi. A kormányfő szerint a hiány uniós források nélkül elérné a 8 százalékot, de azokkal együtt is 7 százalék környékén lehet.

A volt kormányzó párt szerint nincs igaza Magyar Péternek, hiszen a költségvetés kiszámítható pályán haladt, a munkanélküliség alacsony volt és az első negyedévben a magyar gazdaság Európa legnagyobb növekedését produkálta, miközben a bérek 10 százalékkal nőttek, az infláció pedig 2 százalék alá csökkent. Persze a vitában mindenki vérmérséklete és – sajnos – hite szerint foglal állást egyik vagy másik oldal mellett, ha valakit a tények is érdekelnek, azok magukért beszélnek:

a számok pedig azt mutatják, hogy az Orbán-kormány kifejezetten jó gazdasági állapotban adta át az országot az utódjának.

Mégis mi lehet akkor a mögöttes érdek abban, hogy Magyar Péter éppen most, a június végi kánikulában érezte fontosnak, hogy a költségvetés vélt vagy valós helyzetéről beszéljen? Remélem, nem lesz igazam, de könnyen lehet, hogy a miniszterelnök már az őszi megszorításokat készíti elő. Kommunikációs szempontból könnyen lehet, hogy annak akar megágyazni, hogy mindenért Orbán a hibás és hogy a fájó intézkedéseket a Fidesz „bűnei” miatt kell meghozni.

Az ugyanis már a kampányban nyilvánvaló volt, hogy amit Magyar Péter ígér, az végrehajthatatlan. Nem lehet a jelenleg is nagyvonalú támogatási rendszert még tovább bővíteni. Persze ezt valószínűleg Magyarék is tudták, de

könnyebb azt mondani, hogy Orbánék miatt nem megy, mint beismerni azt, hogy átverték a választókat.

És ha „csak” ennyi lenne, hogy a Tisza ígéretei nem teljesülnek, még olcsón meg is úsznánk. Sajnos ugyanakkor az előjelek azt mutatják, hogy ennél többről lesz szó. A kamatstop és a védett ár kivezetése, az otthonfelújítási program leállítása, vagy a kisvállalkozásoknak szóló hitelek kamatainak megemelése mind abba az irányba mutatnak, hogy a gazdaságpolitikában egy piacpárti fordulat következik. Ez pedig mindig azzal járt együtt, hogy az embereknek és a hazai cégeknek rosszabb lesz. És rögzítsük:

ha megszorítások jönnek, azok a piac, és nem a lakosság érdekében történnek majd.

Persze ha mindezt a Fideszre és Orbán Viktorra lehet fogni, akkor az abszolút filmszínház dübörög tovább és a Tisza nagyobb népszerűségvesztés nélkül végig tudja vinni a folyamatot. A visszamutogatással pedig még egy dolgot el lehet fedni: azt, hogy mi szerepelt azon a brüsszeli kívánságlistán, amiért cserébe Magyarország hozzájuthat az uniós forrásokhoz. Ez sosem fog kiderülni, de ha a Tisza el tudja adni az embereknek, hogy a népszerűtlen gazdasági intézkedésekre az előző kormány hibái miatt van szükség, akkor sosem derül fény arra, hogy a lépések közül mi volt uniós kérés és mi nem.

Nem véletlen tehát, hogy Magyar Péter máris visszamutogat és a költségvetés állítása szerint katasztrofális helyzetéről beszél. Mi ugyanakkor maradjunk a tényeknél: Európa leggyorsabb növekedése, 2 százalék alatti infláció és 10 százalékos bérnövekedés. Ezek a számok ugyanis azok, amelyek nem hazudnak, és amelyek cáfolják Magyar Péter meséjét. Jussanak eszünkbe ezek az adatok ősszel is, amikor a színház legújabb fejezeteként a megszorításokat is a Fideszre kenve próbálják lenyomni a torkunkon.

Vezetőkép: illusztráció. Forrás: ChatGPT Image

'Fel a tetejéhez' gomb