160 éve halt meg Clark Ádám, a Lánchíd skótból magyarrá lett építője

Százhatvan éve, 1866. június 23-án halt meg Pesten Adam Clark (magyarosított nevén Clark Ádám) skót mérnök, a Lánchíd és a budai Alagút építője.

Clark 1811. augusztus 14-én született Edinburgh-ban. Szülei fiatalon Londonba küldték, ahol egy gépgyárban kezdett dolgozni, később hídépítésekben is részt vett, a mérnöki tudományokat a gyakorlatban sajátította el, diplomát nem szerzett. Az angliai tanulmányúton tartózkodó gróf Széchenyi István 1834-ben ellátogatott abba a vasöntödébe, ahol az ifjú Clark dolgozott, és az Al-Duna szabályozásához megvásárolt mederkotró gőzhajó összeszerelésével és működtetésével bízta meg. Clark még abban az évben Magyarországra utazott, munkája során kiváló kapcsolatot alakított ki Széchenyivel, de mivel új feladatot nem kapott, hazatért.

Az Országgyűlés az 1836. évi XXVI. törvénycikkben intézkedett

„egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről”.

Az e célra létrejött részvényes társaság William Tierney Clark angol mérnök terveit fogadta el, aki otthoni munkái miatt évente csak néhány hetet tölthetett Magyarországon, ezért névrokonát, a magyarországi tapasztalatokkal már rendelkező Adam Clarkot bízta meg az építkezés vezetésével.

Adam Clark volt az, aki a vashámorokat és kőbányákat járta, szervezte az alapanyagok szállítását, alkatrészeket rendelt, egyebek közt Ganz Ábrahám öntödéjéből is, szinte minden idejét az építkezés helyszínén töltötte, de rózsadombi lakásából távcsővel is figyelhette a munkákat. Az alapozási munkák során az első cölöpöt 1840. július 28-án verték le, az alapkövet a pesti hídfő alapgödrében 1842. augusztus 24-én tette le ünnepélyesen József nádor. A vasöntvényeket és a láncokat Angliából rendelték, a láncokat úszóállványokról, a parton elhelyezett gőzgép, csigasorok és görgők segítségével emelték helyükre.

Clark a híd átadását az 1842-es alapkőletételtől számított öt éven belül vállalta, de a vámügyek, a szállítás elhúzódása, majd az 1848. március 15-i forradalom és egy baleset (1848 júliusában az utolsó hídnyílás láncának behúzása közben egy láncszem elpattant, a súlyos lánc számos embert sodort a Dunába, köztük Széchenyi Istvánt is.) Az 1848-as forradalom után rövid ideig a Széchenyi vezette közlekedési minisztérium műszaki tanácsosa volt. A szabadságharc idején többször megmentette a még át nem adott, de seregek átkelésére már alkalmas hidat. Buda ostroma alatt, 1849 májusában a Várat védő Heinrich Hentzi osztrák generális fel akarta robbantani a hidat lehorgonyzó láncokat, de Clark elárasztatta a lánckamrákat és összetörette a szivattyúkat. Mivel Hentzi a láncokhoz nem fért hozzá, az útpályán helyeztek el lőporos hordókat, s amikor ezek felrobbantása a döntő honvédroham alatt nem sikerült, a halálosan megsebesült Hentzi helyére lépő Alnoch ezredes elkeseredésében közvetlen közelről dobta égő szivarját a lőporba. A robbanásban ő életét vesztette, de a híd szerencsére csak kisebb károkat szenvedett. Június végén a visszavonuló Dembinszky Henrik is el akarta pusztítani a hidat, de Clark csak a pályát és a kereszttartókat bontotta le, meggyőzve a lengyel tábornokot, hogy így a híd járhatatlanná lesz.

Az osztrákok bevonulása után a pályát harmadszor is elkészítették, a kijavított hidat 1849. november 20-án avatták fel. Az ünnepség a levert szabadságharc után komor hangulatban zajlott, hiszen a hidat megálmodó Széchenyi idegösszeomlása után már a döblingi elmegyógyintézet lakója volt, a hídon pedig elsőként a Magyarországot teljhatalommal kormányzó, az aradi vértanúkat kivégeztető, gyűlölt Julius von Haynau haladt át.

Clark hazautazott, egy ideig külföldön, Németországban és Bécsben dolgozott. Pestre visszatérve – valószínűleg William Tierney Clark vázlatai alapján – elkészítette a budai Krisztinavárost a Lánchíd budai hídfőjével összekötő, Várhegy alatti Alagút részletes terveit. Ő irányította az 1853. február 10-én kezdődött építkezési munkálatokat is, amelyek a helybéliek legnagyobb megrökönyödésére kétfelől indultak, sőt Clark a Szent György téren mélyített aknából is kihordatta a sziklát. Sokan aggódtak, összeér-e majd a két járat, mások azon tréfálkoztak, hogy a munkások majd „egymást fogják keresgélni” a hegy gyomrában. A két irányból indított furatok 1853. október 25-én mégis pontosan találkoztak, a 350 méter hosszú és 9,5 méter széles Alagutat 1857. április 30-án adták át.

Clark magyarországi tevékenyége során vizsgálta az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy angol gőzgépeit, foglalkozott a pesti rakpart építésével és az első gázvezetékekkel is. Vasútépítésekben, Pest-Buda ipari és városépítési mérnöki munkáinak megvalósításában vett részt. 1855-ben elvette Áldásy városkapitány Mária nevű lányát, három gyermekük született (leszármazottjaik ma is élnek Magyarországon). Családjával a Krisztinavárosban élt, halála előtt nem sokkal épült fel saját tervezésű, azóta lebontott villája a Koronaőr (ma Kosciuszko Tádé) utcában, ahol helyét ma emléktábla jelöli az ott álló épületen. A magyarrá lett, köztisztelet övezte mérnököt ekkor már mindenki Clark Ádámnak hívta, Buda város tiszteletbeli képviselővé választotta – az V. Ferdinánd király által az 1840-es években felajánlott nemességet azonban, lévén ő maga skót nemes, visszautasította.

Clark 1866. június 23-án tüdőbajban halt m, eg, koporsóját a brit lobogó borította, temetésekor a Lánchídon gyászlobogó lengett. Sírja a Fiumei úti sírkertben található, Budapesten nevét viseli a két fő műve, a Lánchíd és az Alagút közötti tér. Szintén névadója a magyar gyártmányú, 200 tonna teherbírású, főképp hidak építésénél használt önjáró úszódarunak. A Magyar Nemzeti Bank 2011-ben születésének 200. évfordulójára arany emlékérmét bocsátott ki. Portrédomborműve a szegedi Dóm téren lévő Nemzeti Panteonban látható.

Vezetőkép: Barabás Miklós festményének részlete Clark Ádámról. Forrás: Wikipedia