Szülővárosában kiderült, minek köszönheti Orbán Viktor, hogy Magyarország miniszterelnöke


Hirdetés

„Mindig hálás leszek Székesfehérvárnak, és mindig hálás leszek a Teleki Blanka Gimnáziumnak, amely nélkül ma biztosan nem állhatnék itt” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának székesfehérvári állomásán, beszédének kezdetén. A kormányfő Törő Gábor és Vargha Tamás országgyűlési képviselők támogatását kérte a fehérváriaktól a vasárnapi választáson.

A hallgatóságához szólva utalt saját fehérvári származására is. (Ebben a városban született.)

„Ne felejtsék el, hogyha az elmúlt tíz évre rátekintenek, akkor kellő szerénységgel és önbizalommal nyugodtan mondhatják önök, fehérváriak, mondhatjuk mi fehérváriak, hogy ez a város, a mi városunk Magyarország leggyorsabban fejlődő városa” – jelentette ki.

Beszédében olyan helyi ügyekre is kitért, mint például a Videoton labdarúgócsapatának helyzete, s utalt is rá, hogy a klub sorsán javítani kell. (A többszörös bajnokcsapat jelenleg csupán a második vonalban szerepel.)

Orbán Viktor országos ügyekre térvén kifejtette, hogy hárommillió szavazatra lesz szükségük vasárnap este, és

„a hárommillió szavazat csak a határon túli szavazatokkal együtt lehet meg”

– jelentette ki.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (b, az emelvényen) országjárásának székesfehérvári állomásán, a Városház téren 2026. április 10-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály

„Most is vannak olyan pártok, amelyek a határon túli magyarok ellen vannak” – jegyezte meg, majd arról beszélt, hogy a határon kívüli magyarok és a határon belüli kis Magyarországon élő magyarok viszonya olyan, mint a kenyér bele meg a héja. „A héja tartja egyben, ha nincs héj, mi is szétesünk, fölmorzsolódunk és odaveszünk” – mondta.

Orbán Viktor szerint a vasárnapi országgyűlési választás legfontosabb tétje, „hogy megújítsuk a ’22-es megállapodásunkat, létrejöjjön egy nagy nemzeti összefogás ’26-ban a háború ellen.”

„Ismernek jól, nem szoktam ígérgetni, de egy dolgot határozottan vállalok: ha megkapjuk a bizalmat, nem engedjük, hogy Magyarországot belevigyék a háborúba”

– jelentette ki.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A házigazdaként színpadra lépő Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntőjében méltatta Törő Gábort és Vargha Tamást, a város lokálpatrióta országgyűlési képviselőit, majd kitért arra is, hogy a Tisza Párt egyik fehérvári jelöltje a közelmúltban „tönkretett, elhanyagolt, elrozsdásodott, lerohadt” városként írta le Székesfehérvárt.

„Képviselheti-e valaki ezt a várost, és ennek a városnak a közösségét a parlamentben, akinek ez a véleménye önökről, Székesfehérvárról és a fehérvári polgárokról?” – kérdezte.

„Szerintünk ez a város egy szerethető, békés, nyugodt, folyamatosan fejlődő és építkező város”

– tette hozzá.

Törő Gábor, országgyűlési képviselő. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Törő Gábor arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP nem engedi, hogy elvegyék a magyaroktól a tizenharmadik és a tizennegyedik havi nyugdíjat, a családtámogatást.

„A fiatalok továbbra is számíthatnak ránk. Megvédjük a Nők 40-et, megvédjük a munkahelyeket és továbbiakat teremtünk. Megakadályozzuk, hogy pénzünket Ukrajnába vigyék!” – folytatta.

„Az a pénz a magyaroké, a magyar vidéké, gyermekeink, unokáink jövőjét építjük belőle”

– fogalmazott.

Vargha Tamás a királyok városa, Székesfehérvár történelmi múltjára utalva arról beszélt, hogy „ahogy őseink, mi is tudjuk, mi a dolgunk, és tudjuk, hogy össze kell fognunk, és tudjuk azt is, hogy most nem szabad más irányba fordítani városunk hajóját” – fogalmazott arra térvén, hogy a jelenlegi történelmi helyzetben nem lehet átengedi a kormányzást tapasztalatlan, nem elkötelezett erők számára.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is felszólalt a rendezvényen, s méltatta a Fidesz–KDNP-kormányt.

„Mi Vajdaságban megtapasztaltuk a kilencvenes években többször, hogy mi a háború. Az, hogy önök nem tapasztalták meg az elmúlt időszakban a háború borzalmait, azt kizárólag Orbán Viktornak és Magyarország nemzeti kormányának köszönhetik. Ha ki akarunk maradni a háborúból, akkor az a mi közös feladatunk, hogy Orbán Viktorra, a Fideszre, a KDNP-re szavazzunk vasárnap” – mondta.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

„Mi, vajdasági magyarok, megtapasztaltuk 2015 és 2023 között az illegális migránshordák garázdálkodását Szerbiában. Az, hogy önök itt, Magyarországon nem tapasztalhatták meg a saját bőrükön azokat a folyamatokat, amelyek a mi történelmünkből a tatárjáráshoz és a törökdúláshoz hasonlíthatók, az kizárólag Orbán Viktornak és Magyarország nemzeti kormányának köszönhető” – tette hozzá a határon túli magyar politikus.

Vezetőkép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának székesfehérvári állomásán, a Városház téren 2026. április 10-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

'Fel a tetejéhez' gomb