Elérte a Holdat az Artemis–2-küldetés – az űrhajósok hamarosan olyan messze jutnak, mint még korábban senki

A NASA Artemis-programjának egyik történelmi mérföldköve valósult meg április 6-án, hétfőn: az Orion űrhajó a négyfős legénységgel belépett a Hold gravitációs mezejébe, és megkezdte a Hold megkerülését. A küldetés során az asztronauták nem csupán visszatérnek a Hold közelébe több mint fél évszázad után, hanem megdöntik az emberiség eddigi távolsági rekordját is.

Az Artemis–2 április 1-jén indult a floridai Kennedy Űrközpontból a Space Launch System (SLS) óriásrakétával. A fedélzeten Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, Christina Koch misszióspecialista (NASA) és Jeremy Hansen misszióspecialista (Kanadai Űrügynökség) utazik. Ez az első emberes tesztút az Orion űrhajóval a mélyűrben, amelynek célja a Hold körüli repülés, a rendszerek alapos tesztelése és az Artemis–3 holdra szállás előkészítése.

Rekorddöntés a Földtől legtávolabb

A küldetés hatodik napján az Orion űrhajó magyar idő szerint április 7-én hajnali órákban éri el a Földtől mért maximális távolságát: mintegy 406 770 kilométert (252 760 mérföldet). Ezzel az asztronauták túlszárnyalják az Apollo–13 legénységének 1970-ben felállított rekordját (kb. 400 171 km). A legénység a Hold túlsó oldala mögött, a Földdel való rádiókapcsolat átmeneti megszakadása (blackout) alatt jut a legtávolabb – ez a pillanat egyszerre izgalmas és magányos élmény a világűrben.

A Holdhoz legközelebb körülbelül 6 545 kilométerre (4 067 mérföldre) repülnek el, majd a Hold gravitációját „csúzliként” használva a szabad visszatérési pályán (free-return trajectory) indulnak vissza a Föld felé. A teljes misszió körülbelül 10 napig tart, a Csendes-óceánon tervezett leszállással április 10-én.

Miért fontos ez a küldetés?

Az Artemis–2 nem csupán nosztalgikus visszatérés az Apollo-korszakhoz, hanem a 21. századi holdprogram alapköve. A NASA teszteli az Orion életfenntartó rendszereit, a navigációt, a kommunikációt és a mélyűri sugárzás elleni védelmet – mindazt, amire szükség lesz a későbbi tartós holdi jelenléthez és a Marsra való előkészületekhez.

A legénység magas felbontású felvételeket készít a Hold túlsó oldaláról, olyan területekről, amelyeket ember még soha nem látott közvetlenül közelről. Emellett tudományos megfigyeléseket végeznek, és értékes tapasztalatokat szereznek arról, hogyan viselkedik az emberi szervezet és a technológia a Föld–Hold rendszer távolabbi pontjain.

A nagy visszatérés

1972 óta, az Apollo–17 óta nem járt ember a Hold közelében. Az Artemis–2 ezt a több mint öt évtizedes űrhiányt zárja le, és megnyitja az utat a következő lépések felé: az Artemis–3 már női és színes bőrű űrhajósokkal tervezi a Hold déli sarkvidékére való leszállást, ahol vízjég keresése és bázisépítés is a célok között szerepel.

A küldetés sikeressége azt mutatja, hogy az Egyesült Államok – és a nemzetközi partnerek, köztük Kanada – komolyan veszi a visszatérést a Holdra. Ez nem csupán technológiai verseny, hanem az emberiség jövőjének egyik kulcsa: új erőforrások, tudományos áttörések és esetlegesen a Földön kívüli élet fenntartásának lehetősége.

Magyar idő szerint a legénység a Hold megkerülése alatt néhány órára teljesen elvész a rádiókapcsolatban – ez a pillanat szimbolikus is: az emberiség ismét kilép a komfortzónájából, hogy bátrabban nézzen szembe a világűr kihívásaival.

Az Artemis–2 sikere esetén a következő években valódi holdi bázisok és mélyűri expedíciók válhatnak valósággá. Egyelőre azonban ünnepelhetjük a négy bátor űrhajóst, akik éppen most írják át az emberiség távolsági rekordját – és velük együtt a jövő lehetőségeit is.

Hamarosan olyan messze leszünk a Földtől, mint még soha – és ez csak a kezdet.

Forrás: nasa.gov.usa Vezetőkép: NASA