Szijjártó Péter: akik ma blokkolják a Barátság kőolajvezetéket, ugyanazok, mint akik felrobbantották az Északi Áramlatot

Akik ma blokkolják a szállítást a Barátság kőolajvezetéken, azok ugyanazok, mint akik felrobbantották a kontinens biztos földgázellátását garantáló Északi Áramlat vezetéket, s ezért fel kell készülni az esetleges támadásokra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kiskunlacházán.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban rendezett lakossági fórumon kiemelte, hogy Ukrajna robbantotta fel korábban az európai gazdaság versenyképességét adó olcsó orosz földgázt szállító Északi Áramlat vezetéket, amit „állami terrorizmusnak” nevezett.
Majd úgy vélekedett, hogy szégyen az, hogy Európa mind a mai napig szemet huny ezen eset felett, és mind a mai napig vannak olyan európai országok és a vezetők, akik hősként ünneplik az elkövetőket.
„És még egyszer mondom, ugyanazok blokkolják ma a szállítást a Barátság kőolajvezetéken, mint akik felrobbantották az Északi Áramlat gázvezetéket. Ez a helyzet, és ezt mi nem engedhetjük” – szögezte le.
„Éppen ezért most nagyon fontos feladat az, hogy a Magyarország kőolaj- és földgázellátásáért felelős vezetékeket megvédjük egy fizikai támadás veszélyétől. Ugyanis manapság már a Magyarországra irányuló vezetékek elleni fizikai támadást sem lehet kizárni, azokra fel kell készülni, azok elhárítására fel kell készülni” – folytatta.
„Meg is tettük a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megelőzzük a magyarországi olaj- és gázvezetékek felrobbantására irányuló kísérletek” – fűzte hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az áprilisi választásnak Ukrajna számára is sorsdöntő jelentősége van, ugyanis „pontosan tudják, hogy ha mi maradunk hivatalban, akkor a következő négy évben ők egy centit nem jönnek közelebb az Európai Unióhoz, a következő négy évben a magyar emberek pénze biztos nem megy Ukrajnába, s a következő négy évben nem fognak tudni megszületni azok a döntések Brüsszelben, amelyek Magyarországot meg a komplett európai kontinenst belevinnék a háborúba”.
„Ezért az ukránok, lássuk be, bármire képesek. Egy olyan országtól, ahol nyílt embervadászat zajlik az utcán, ahol a gyerekeik, családjaik szeme láttára vernek meg és hurcolnak el embereket, majd küldenek a frontra, egy olyan országtól, ahol a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználathoz fűződő jogai rosszabb állapotban vannak ma, mint a Szovjetunió idejében, egy olyan országtól sajnos minden kitelik” – fejtette ki.
„Ezért arra kell számítanunk, hogy a választáson minden eddiginél durvább és súlyosabb beavatkozások fognak történni. Brüsszel, Berlin, Kijev. Ez a tengely neve. Brüsszel, Berlin, Kijev. Brüsszelben azt akarják, hogy ne akadályozzuk a háborús, a migrációs és a genderpolitikát. Berlinben azt akarják, hogy ilyen kis országok, mint Magyarország ne akadékoskodjanak, hanem hogyha jön az utasítás, akkor csak ’értettük, parancsnok úr’. Kijevben pedig azt akarják, hogy legyen egy Ukrajna-párti kormánya Magyarországnak. Ez lesz a parlamenti választás tétje” – összegzett.
Forrás: MTI. Vezetőkép: Facebook/Szijjártó Péter.



