Kell az erő – Katonák is részt vesznek a tűzifa kiszállításában

A Magyar Honvédség (MH) kijelölt állománya csütörtöktől segít abban, hogy a szociálistűzifa-program keretében biztosított tüzelő eljusson a rászorulókhoz – közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A közlemény szerint három vármegyében – Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg – több mint 30 teherautó és 160 katona vesz részt a feladat végrehajtásában: a felhasogatott tűzifát a katonák felpakolják teherautókra, elszállítják a megadott címekre, ott pedig lepakolják.
A feladatban egyelőre az MH Lahner György 2. Ellátóezred, az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár kaposvári zászlóaljával, valamint az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred, az MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred, és az MH Bornemissza Gergely 2. Felderítő Ezred vesz részt.
A felsorolt alakulatok érintett állománya az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság vezetése alatt fogja feladatait végrehajtani. – írták.
Az ellátóezred öt teherautója már úton van, csütörtökön Babarcra, Harkányba és Szentlőrincre szállítanak tüzelőt
– tették hozzá.
Emlékeztettek, hogy a hét elején az ónos eső miatt szükségessé vált forgalomszabályozásban is segítettek a katonák az M1-es autópályán és az M0-s autóúton.
Vezetőkép: Állománygyűlés az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat látogató napján a Magyar Honvédség Központi Gyakorló – és lőterén Hajmáskér térségében 2025. szeptember 25-én. Fotó: MTI/Katona Tibor





