A Rákóczi Szövetség 150 gyermeket fogadott sátoraljaújhelyi táborában a beregszászi régióból

Elkezdődött a beregszászi régióból származó gyerekek táboroztatásának első turnusa a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban. Ezen a héten 150 gyereket fogadott a Rákóczi Szövetség – mondta el Csáky Csongor, a szervezet elnöke az MTI-nek a helyszínen.

Az elnök kiemelte, a táborok célja, hogy a gyerekek néhány napra kiszakadhassanak abból a szorongásból és feszültségből, amely odahaza körülveszi őket. Hozzátette, azt szeretnék, hogy a gyermekekhez eljusson a magyarországi emberek szeretete, és érezzék, jó helyen, biztonságban vannak és nincsenek egyedül.

Csáky Csongor ismertette, amióta zajlik az orosz-ukrán háború a Rákóczi Szövetség a támogatóival együtt megpróbál segíteni „a népi diplomácia szintjén”, és minden télen több száz gyereket igyekszik a Rákóczi Táborban fogadni. Mint mondta, a hétfőn érkezett 12 és 16 éves közötti 150 diák több település több iskolájából érkezett Sátoraljaújhelyre tanárai kíséretében.

Elmondta, a szövetség jövő héten több mint 200 ukrán nemzetiségű háborús árvát fogad a táborban, ahová Ukrajna belső területeiről érkeznek. Az ő táboruk utáni három hétben újra kárpátaljai magyar gyerekek érkeznek Sátoraljaújhelyre, így összesen 800 gyerek részesülhet e téli táborsorozatban – jegyezte meg.

Hangsúlyozta, a szövetséggel nagyon hálásak a magyar kormánynak, hiszen – mint mondta –


Hirdetés

a Miniszterelnökség a kezdetektől odaállt a program mellé és mögé. Hozzátette, ugyanezt tudja elmondani a Mol Új Európa Alapítványról és a Mol Nyrt.-ről és az OTP Bankról is, amelyek legnagyobb támogatóként felkarolták az ügyet.

Csáky Csongor kiemelte, nemcsak a kormány és a nagyvállalatok, hanem a hétköznapi emberek is megpróbálnak segíteni.

A Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborába már megérkeztek a beregszászi régióból a gyerekek. Forrás: Facebook/Rákóczi Szövetség

Ismertette, a téli táborokban a szervezők arra törekednek, hogy a gyermekek mindent elfelejtsenek, ami otthon volt körülöttük. Sportprogramokkal, tánccal, színházzal, előadásokkal és kirándulásokkal készülnek a gyermekeknek, a téli időszaknak köszönhetően pedig hógolyózhatnak, szánkózhatnak vagy hóembert építhetnek, de a Zemplén Kalandparkban akár a síelést is kipróbálhatják – mondta.

Csáky Csongor az MTI-nek adott nyilatkozatában arra is kitért, hogy a kulturális és sportprogramok mellett a gyermekek mentálhigiénés és hitéleti programokon is részt vehetnek. Megjegyezte, évnyitó rendezvényükön, január első hosszú hétvégéjén mintegy háromszáz kárpátaljai magyar nagycsaládost fogadtak a Rákóczi Táborban.

Vezetőkép Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. Forrás: Facebook/Rákóczi Szövetség

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb