Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja. Az eszmecsere nyomán Oroszországnak lehetősége van rá, hogy megfogalmazza álláspontját, és „a lehető leghamarabb a jelenleg működő csatornákon keresztül” folytassa a tárgyalásokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
Peszkov leszögezte: a Kreml nem tartja célszerűnek, hogy közölje a médiával, Dmitrijev milyen dokumentumokat hozott magával az Egyesült Államokból.
„Továbbra is úgy véljük, hogy ebben a szakaszban sem célszerű a tömegkommunikációs eszközökön keresztül kommunikálni”
– fogalmazott.
Elmondta, hogy az Egyesült Államok „jól ismeri” az orosz álláspont a főbb paramétereit az ukrán rendezés ügyében. Az orosz elnök sajtótitkára nem kommentálta a Kijev 20 pontból álló béketervéről a médiában megjelent híreket.
Szergej Rjabkov urosz külügyminiszter-helyettese az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy Moszkva és Washington álláspontja az ukrajnai konfliktus rendezését illetően jelentős hasonlóságot mutat.
„Jelentős hasonlóság van az álláspontok között abban, hogy mi lehetne az egész megállapodás váza”
– mondta a diplomata.
Rjabkov hozzátette, hogy nem érdemes „összhangról” beszélni az Egyesült Államok és Oroszország álláspontját illetően.
Vezetőkép: Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Vlagyimir Putyin orosz elnök év végi sajtóértekezletén a moszkvai Gosztyinnij Dvorban 2025. december 19-én. Fotó: MTI/AP/Pavel Bednyjakov







