Keresztény családmodell Magyarországon – Miért működik jobban, mint a nyugati bevándorlási recept?

Európában ma már szinte természetesnek vesszük a demográfiai válságot. Az öregedő kontinens országai sorra küzdenek azzal, hogy a születések száma messze elmarad a fenntartható szinttől. Az átlagos termékenységi ráta 1,5 körül mozog, miközben a népesség pótlásához 2,1 szükséges. Sok helyen a választ bevándorlásban látják – de ennek ára van: kulturális feszültségek, társadalmi törések, identitásvesztés. Magyarország más utat választott. 2010 óta következetesen azt üzeni: a család nem teher, hanem erőforrás. A gyermek nem költség, hanem a nemzet legnagyobb befektetése.

Az eredmények magukért beszélnek. 2011-ben, a családpolitika intenzív szakasza előtt a termékenységi ráta mélyponton, 1,23-on állt. Ma, 2025-ben már közel 1,6-hoz közelít – ez nem forradalom, de egyértelmű fordulat egy olyan világban, ahol mások tovább süllyednek. A házasságkötések száma évtizedes csúcsokon jár, az abortuszok száma jelentősen csökkent, a fiatalok pedig egyre gyakrabban mondják: „Igen, merünk családot alapítani.”

Magyarország nem csak beszél a családról – cselekszik

A GDP 4-6%-át fordítja családokra, ami az egyik legmagasabb arány Európában. Gondoljunk csak bele: a CSOK révén milliók jutottak saját otthonhoz, a babaváró hitel kamatmentes kölcsönt ad a fiatal házasoknak, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatást kapnak, a diákhitel három gyermek után teljesen elengedésre kerül. 2025-ben új mérföldkövek érkeznek: október 1-től a háromgyermekes anyák élethosszig tartó személyi jövedelemadó-mentességet kapnak, 2026-tól pedig már egy gyermek után is adómentesek a 30 év alatti édesanyák. Ezek nem apró gesztusok – ezek életre szóló könnyebbségek, amelyek azt üzenik: Magyarországon megéri gyermeket vállalni.

A kereszténység, mint a család védelmezője

És itt jön a legfontosabb: ez a politika nem csak számokról szól. Keresztény gyökerekből táplálkozik, abból a meggyőződésből, hogy a család Isten terve szerint a társadalom alapköve. „Szaporodjatok és sokasodjatok” – mondja a Teremtés könyve, és Magyarország komolyan veszi ezt a felhívást. Nem individualizmust hirdet, nem a karriert helyezi a család fölé, hanem azt mondja: a családban van a boldogság, a stabilitás, a jövő. Miközben Nyugat-Európában a magányjárvány tombol, a mentális krízisek szaporodnak, nálunk a család újra büszkeség tárgya lett.

Képzeljük el egy pillanatra: egy fiatal pár áll egy üres telken, kezükben a tervrajzok, szívükben a vágy, hogy otthont teremtsenek. Nem kell milliomosnak lenniük, nem kell külföldön szerencsét próbálniuk – Magyarországon ma már lehetséges, hogy az állam melléjük álll, és azt mondja: „Segítünk, mert hisszük, hogy a család a jövő.” Ez nem mese. De vajon miért tűnik mégis mesének sok ember számára? Miért támadják éppen azok a leghangosabban, akiknek a saját kormányzásuk idején a családok voltak a legnehezebb helyzetben?

Európában a demográfiai válság tovább mélyül. Az uniós átlagtermékenységi ráta 2023-ban már csak 1,38 volt – a fenntartható 2,1 helyett. Málta 1,06, Spanyolország 1,12, Olaszország is mélyrepülésben. Vajon miért nem látunk ezekben az országokban hasonló családbarát intézkedéseket? Miért választják inkább a bevándorlást, és miért nem a saját gyermekeik támogatását? Miért nem mernek ők is milliárdokat áldozni arra, hogy a fiatalok merjenek családot alapítani?

Sokan kritizálják ezt a modellt. Azt mondják, „kirekesztő”, mert a hagyományos családmodellt részesíti előnyben. De nézzük a tényeket: ez a politika működik. Csökkenti a szegénységet, növeli a fogyasztást, erősíti a gazdaságot. Egy háromgyermekes család ma akár havi több százezer forintot spórol az adókedvezményekkel és támogatásokkal. Az anyák rugalmasan térhetnek vissza a munkába, a nagyszülők is segíthetnek a GYED-del. És mindeközben nem kell feladnunk identitásunkat, kultúránkat, keresztény értékeinket.

Nem véletlen, hogy egyre több ország figyel Magyarországra

Nemzetközi konferenciákon, akár az Egyesült Államokban is említik példaként ezt a modellt. Orbán Viktor szavaival: „2025 a családok éve”, és célja, hogy a évtized végére a termékenységi ráta elérje a 2,1-es fenntartható szintet. Ha ez sikerül, Magyarország nem csak túléli a demográfiai válságot – példát mutat egy egész kontinensnek.

Kontraszt: emlékezzünk a Gyurcsány-kormány idejére 

Akkor mi történt? Megszorító csomagok sorozata: eltörölték a családi adókedvezményt az egy- és kétgyermekeseknél, a háromgyermekesekét 60%-kal csökkentették, befagyasztották a családi pótlékot, elvették a 13. havi nyugdíjat és a családi támogatásokat. A születésszámok zuhantak: 2008–2009-ben tizenegyezerrel esett vissza a szám. Akkor miért nem kiáltottak fel, hogy „rekordalacsony születésszámok”? Miért csak most, amikor a saját politikájuk romjait kellett helyrehozni, és évekig emelkedett a gyermekvállalási kedv, támadják a kormányt?

Vajon nem hazugság-e az, amikor ugyanazok az emberek, akik maguk rombolták le a családok anyagi biztonságát, most a jelenlegi kormányt vádolják kudarccal? Nem történelemhamisítás-e, amikor elhallgatják, hogy 2010 óta éppen az ő rombolásukat kellett helyreállítani? Miért nem említik, hogy a CSOK, a babaváró hitel, a nagycsaládos autóvásárlási támogatás, a háromgyermekes anyák adómentessége, a nagyszülői GYED mind olyan intézkedések, amelyek nélkül a visszaesés sokkal súlyosabb lenne? Miért nem ismerik el, hogy a GDP 4–6%-át családokra fordító rendszer ma is a legerősebb védőbástya a teljes összeomlás ellen?

 

De miért fontos mindez?

Mert egy nemzet akkor erős, ha a családok biztonságban élnek. Mert bár a nyugati érzékenyített, ultrafeminista álláspont azt sulykolja, hogy a család teher – meggyőződésem hogy ezzel ellentétben a legnagyobb remény. Magyarországon ezt mi értjük meg talán a legjobban Európában, még ha most nehéz időszakot élünk is – és a hazugságok ellenére is kitartunk mellette.

Imádkozzunk azért, hogy ez az út folytatódjon, hogy egyre több fiatal érezze: itt érdemes családot alapítani, itt érdemes élni, itt érdemes hinni a holnapban. Mert a magyar családpolitika nem csak politika – remény. És talán éppen ez Európa legnagyobb szüksége ma: a reményre. És a kiszámítható jövőre, a családok biztonságára.

Vezetőkép: Stockphoto