Az újgenerációs Jesus Prime Band első koncertjére készül a Katakombában – „Lássák rajtunk mindenhol, hogy Istennel jó élni”

A hattagú Jesus Prime Band tinédzserekből álló keresztény könnyűzenei formáció, amely első koncertjére készül a Katakomba klub színpadán, habár a koncert kifejezést ők visszautasítanák, ezért hívjuk inkább dicsőítő alkalomnak. Fiatal koruk ellenére az elmúlt években – a teljesség igénye nélkül – szolgáltak a FeltöltŐ fesztiválon, a Tini Lelkes Napok-on, templomi miséken, illetve az Országos Katolikus Karizmatikus Találkozón is.
A december 19-i koncertről és a zenekarról Nagy Fülöpöt, a zenekar vezetőjét kérdeztem.
Mikor és hogyan alapítottátok a Jesus Prime Band formációt?
Hol volt, hol nem volt, Fülöp gyerekkorától kezdve ebben nőtt fel, és belerángatta az unokatestvérét, Simont, aki dobolt. (nevet) Gimnáziumban aztán már hárman jártunk le dicsizni és gyakorolgatni Vincével, a zongoristával kiegészülve. Osztálymiséken is zenéltünk, nyaranta pedig eljártunk a Tini Lelkes Napokra, ahol Borókával együtt beugró zenészek voltunk. A 11. tanév végén Bálint megkérdezte, hogy milyen hangszerre lenne szükség, mert szeretne velünk játszani. Mondtuk neki, hogy basszusgitárra, így azon tanult egy évet Pannonhalmán, és ő lett a basszusgitárosunk. Közben egy világi zenei bálra alakult egy másik zenekar, ahol felfedezték Márton szólógitáros tehetségét, így őt is bevettük a csapatba. 2023-ban az OKKT-re elhívták a csapatot a tini programra dicsőíteni és ott játszottunk először, akkor még csak az öt srác. Majd nem sokkal később meghívtak minket a nyár eleji FeltöltŐ fesztiválra, ahova már Boróka is jött velünk, így 2024 tavaszára összeállt a jelenlegi csapat.
Honnan a Jesus Prime Band, mint név? Miért pont ezt választottátok?
A jelentése prime, mint elsődleges, legelőrébb való, tehát Jézus az első. Ez fontos a szolgálatunk szempontjából, mert ha nem Ő lenne az első, ha rólunk szólna, akkor csak zenekar lennénk, nem dicsőítő csapat.
Pannonhalmán indult minden, igaz?
Igen, hatan vagyunk, öten fiúk, és egy lány. Mi, srácok, osztálytársak voltunk Pannonhalmán, ott zenéltünk először miséken.
Milyen hangszereken játszotok?
Alapvetően van egy basszusgitáros, egy dobos, egy zongorista, egy szólógitáros, egy akusztikus gitáros, valamint két énekes, de többünk ért a zene más területéhez is, például cselló, fuvola, furulya és doromb. Tanultunk többen zongorázni, hegedülni és a gitárt is próbálgatta már szinte mindenki. A fúvós és vonós hangszereket még nem tettük bele a formációba, mert nem olyan alaphangszerek, amikre elsődlegesen szükség van. De szépen szólna azokkal kiegészítve is.
Mit jelent számotokra a keresztény hit? Tapasztaltok ezzel kapcsolatos kihívásokat a mindennapokban?
Számunkra a keresztény hit azt jelenti, hogy lássák rajtunk mindenhol, hogy Istennel jó élni. Mi is megtapasztaltuk már mennyire kézben tartja a dolgokat, csak bízni kell Benne. Ez nem mindig könnyű, mert ki kell lépni a kényelemből, és olykor nehezünkre eshet felvállalni a hitünket a világ előtt. A hit és annak megélése leginkább egy hovatartozást jelent. Egy olyan közösség, ahol sokféle ember egy dologban hisz és ez köti össze őket. Nem ítélkeznek, hogy jaj Te most így meg úgy éled meg a hited, hanem érdeklődést mutatnak, megtartanak és esetenként utat mutatnak. A hittel nem csak élni szeretnénk, hanem továbbadni azt. Számunkra a dicsőítő szolgálat megfelelő terepnek bizonyul erre.
Terveztek saját szerzeményeket is írni, kiadni?
Igen, tervezünk saját dalokat írni. Egyikünk-másikunk próbálkozott is dal írással és fordítással, de a saját mindig jobban sikerült, mint a fordítás. Ezekből szeretnénk is játszani az est folyamán. Mind dicsőítő dal, ami Istennek, vagy Istenről szól.
Milyen repertoárral készültök a december 19-i koncertre, a Katakombában?
Alapvetően dicsőítő zenekar vagyunk, szóval a dicsőítésre rendelkezésre álló másfél órát dicsőítéssel és szabad imával szoktuk kitölteni, a Lélek vezetésére hagyatkozva. Egy alap setlistet összeállítunk nagyjából, de sorrend abszolút nincs. Van egy íve az egésznek, gyorsabb dalokkal kezdünk, aztán van mélyülős része, de ez is változó. Az nincs megszabva általában, hogy a setlistből lesznek-e a dalok, mert lehet, hogy közben másik jut eszünkbe, ezért az lesz.
Erre az estére saját dalok mellett készülünk ismertebb dalokkal is, más keresztény csapattól is veszünk át dalokat.
Mit üzennétek azoknak, akik ezt az interjút olvasva érdeklődnek a koncert iránt?
Nagyon várunk mindenkit, aki ezt az interjút olvasta és örülünk, ha minél többen dicsérhetjük együtt az Urat!
Nem kifejezetten koncert lesz, mi nem így hívjuk. Ha kíváncsi vagy, ha megfáradtál a hétköznapokban, gyere el, mert nem lesz semmi más, egyedül Istenhez jövünk, és megpihenünk előtte. Megtapasztalhatjuk mekkora az Ő szeretete milyen előtte örülni és szabadnak lenni.







