Juhász-Laczik Albin atya: Élő, eleven a magyar közösség Washingtonban és környékén

Múlt hét közepén érkezett haza Magyarországra Juhász-Laczik Albin, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója és Dejcsics Konrád, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója, akik bő két hetet töltöttek el az Egyesült Államok keleti partján. A bencés középiskola vezetője díszdoktori címet kapott a Szent Vince katolikus főiskolán, vele beszélgettünk.

– A Pennsylvaniában működő Szent Vince katolikus főiskolán (Saint Vincent College) vehetett át díszdoktori kitüntetést. Ez adta az egész út apropóját?

– Meglehetősen régi a kapcsolatunk az ottani bencés főapátsággal, a Saint Vincent Archabbey-vel. Minden évben két fő végzett, érettségizett diákunk tanul ott ösztöndíjjal, és rendre fölfigyelnek arra, hogy milyen jó diákok! Magam is többször jártam ebben a monostorban. Élt közöttük egy magyar származású szerzetes, Samay Sebestyén, aki 86 éves korában hunyt el. Sebestyén atya egy valóban szentéletű szerzetesként különlegesen nagy hatást gyakorolt rám. Az az idő, amit vele tölthettem, máig meghatározó számomra. A közösségüket is megszerettem, illetve közülük is többen ellátogattak már hozzánk Pannonhalmára. Előfordult az is, hogy ottani egyetemi hallgatók nálunk, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban töltötték az éves pedagógiai gyakorlatukat. Vagyis az évek során fokozatosan megismertek minket, a pannonhalmi gimnázium pedagógiai munkáját, és ezt méltányolták a nekem, mint igazgatónak átnyújtott díszdoktori fokozattal.

– A Vasárnap.hu tavasszal készített riportot a pannonhalmi gimnáziumban. Megtudhattuk, hogy az Egyesült Államok több pontjára – Kaliforniába, Pennsylvaniába – is eljuthatnak, s tanulhatnak ott bencés diákok ösztöndíjjal. Ez a díszdoktori cím közvetve újabb ajtókat nyit ki számukra is, illetve erősíti azokat a kapcsolatokat, amelyekből a diákok profitálhatnak?

– Remélem, hogy a diákok és a tanáraink is. A személyes kapcsolat azért fontos, mert egy iskola felelősséggel tartozik azért, milyen külföldi helyeket ajánl a diákjai számára. Legyen szó akár a kaliforniai, woodside-i gimnáziumról, akár erről az egyetemről, ahol most jártunk, akár a New Jersey államban lévő, szintén gimnáziumi kapcsolatunkról. A pannonhalmi bencés oktatók személyesen ismerik ezeket az oktatóhelyeket, és tudjuk szavatolni, hogy ha odamennek a diákjaink, akkor tényleg a megfelelő értékrendben, közegben tudnak növekedni és tanulni. Odafigyelnek rájuk, nem lesznek kitéve olyan dolgoknak, amelyek szembe mennének a Pannonhalmán megszokott értékrenddel.

– Washingtonban megbeszélést folytattak az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának (USCCB) több vezetőjével. Miről beszéltek, és mire jutottak?

– Amikor eldőlt, hogy kimegyünk az Egyesült Államokba, célszerűnek tűnt ezt az utat összekötni az Észak-Amerikában élő öregdiákjainkkal való találkozással. Nagy segítséget nyújtott ebben a washingtoni magyar nagykövetség. Amikor pedig Washingtonban jártunk, adódott a lehetőség, hogy meglátogassuk az USCCB központját, hiszen ott is több kapcsolatunk van, és nagy szeretettel vártak bennünket. Nem beszéltük meg előre, de úgy alakult, hogy bemutattak minket az USA-ban folyó kateketikai munkát előkészítő bizottság vezetőjének és találkoztunk az oktatási, azaz az általános iskolai és gimnáziumi részleg irányítójával is. Kifejezetten érdekes beszélgetést folytattunk mindkettőjükkel.

Arra döbbentem rá, hogy azok a problémák, azok a megoldások, amelyeken Magyarországon gondolkodunk, rendkívül hasonlóak ahhoz, amit ők az Egyesült Államokban tapasztalnak.

Idehaza például Rubovszky Rita vezetése mellett a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom pedagógus munkacsoportjában találkozik egymással a szerzetesi, katolikus fenntartású iskolák igazgatóinak szűk grémiuma, hogy átbeszéljük az aktuális problémákat, megosszuk egymással a jógyakorlatokat. A pozitív élményem, hogy akár a kateketikai munkában, akár a katolikus fenntartású iskolák helyének, küldetésének, hivatásának megtalálásában, vagy éppen a mesterséges intelligencia pedagógiai környezetben történő implementálhatóságának kérdésben nagyon hasonlóan gondolkodunk az amerikaiakkal. Aztán Magyarországon is azt látom – és nem vagyok ezzel egyedül –, hogy igazán erőteljessé vált az iskolák szerepe a családok keresztényi feladatainak átvételében. Korábban hagyományosan a plébániák voltak ennek inkább a színterei, de melléjük a katolikus iskolák szépen felzárkóztak.

Nagyon sok család úgy viszi a gyerekét egyházi iskolába, hogy a családi hagyománynak nem része a szentmise-látogatás, vagy a hit napi gyakorlása, és a katolikus iskola révén kerülnek ezzel újra kapcsolatba.

A gyerekek jó példája pedig, amit egy iskola át tud adni rajtuk keresztül, reményeink szerint hat a családra, a szülőkre is. Talán nem mondtam ezzel újdonságot, mert ez szinte magától értetődő, de úgy látszik, hogy ez olyan tendencia, amely összeköti az Egyesült Államokat és Magyarországot. Véleményem szerint nagyon erősen lehetne reflektálni erre és tudatosan felhasználni legfontosabb missziónkban, az evangélium terjesztésében.

– Milyen volt a találkozás a washingtoni magyar katolikusokkal, a Szent István Közösséggel?

– A nagykövetség remek kapcsolatot ápol az ottani magyar keresztény közösséggel. Az ökumenikus szellemiség itt alap, a szentmisén is részt vesznek más felekezetűek; amely tény a magyar közösség összetartó erejét is jól mutatja. Havonta egyszer, minden harmadik vasárnap délután jönnek össze, és pont úgy alakult, hogy mi is ott lehettünk, és örömmel vállaltuk a misézést. Él köztük egy magyar származása atya, aki tud ugyan magyarul misézni, de nem anyanyelvi szinten, így kapva kaptak a lehetőségen, hogy két, az óhazából érkezett pap is jönne hozzájuk. Nagyon jó hangulatú és népes szentmisén vettünk részt, sőt már előtte fél órával a gyóntatáson is szép számmal megjelentek. Kitűnő orgonista vezette az énekeket, magyar nyelven, profi módon.

Szépen előkészített miseélménybe léphettünk bele, ami egy nagyon erős közösség tanúbizonysága.

Utána hosszú agapén találkoztunk sok közös ismerőssel. Összességében azt tapasztaltuk, hogy élő, eleven a magyar közösség Washingtonban és környékén. Az agapét követően egy magyar családnál kedélyes hangulatban költhettünk el egy finom vacsorát. Családias, örömteli, jó hangulatú találkozásunk volt az ottani magyar közösséggel. Húsz évvel ezelőtt, még teológus hallgató koromban, a svájci magyar missziókkal foglalkoztam, erről írtam a szakdolgozatomat is. Volt már korábbi élményem arról, a magyar közösségek hogyan működnek. Washingtonban mindig voltak és vannak olyan professzorok, vagy egyetemi hallgatók például a Georgetown Egyetemen, akik tényleg tudatosan építették ezt a közösséget, aminek gyümölcsét most megtapasztaltuk Konrád atyával. Érdemes itt akár Őrsy jezsuita atyára, vagy Bagyinszki atyára gondolni.

– Mesélne kicsit a vacsorát adó házaspárról?

– A Kovács házaspár tagjai erdélyiek, már nyugdíjasok, a férj mérnök, és Ceaușescu Romániájából menekültek ki. Amerikában az életük egy részét élik, hiszen most már, nyugdíjasként gyakran hazajárnak, és érdekes módon a bakonybéli szerzetes közösséggel vannak nagyon jó kapcsolatban.

– Lehetséges, hogy a washingtoni magyar közösséghez, de más hasonló diaszpóra-közösségekhez is, olyanok is csatlakoznak, akik korábban nem voltak hitgyakorlók?

– Egy olyan élő közösség, amelynek az erejét most megtapasztaltam, biztosan megtartja a vallásos gyakorlatot, a hitet, és be is vonz embereket. Azt nem tudom, hogy egy egyháztalan, vallástalan kultúrából érkezőt be tud-e vonzani, de olyanokat egészen biztosan, akiknek van emlékük még a családból, és aztán hallanak arról, hogy Washingtonban ez egy megtartó erő. Működik náluk a cserkészet is, viszik tovább a néptánc hagyományát, amelyek tartalmas, fiataloknak szóló programok, és képesek megszólítani a családokat. Nagyon sok fiatal házaspárt, sok kisgyereket láttam a misén. Az egyik olvasmányt egy afroamerikai fiatalember olvasta, érződött ugyan rajta, hogy nem a magyar az anyanyelve, de tisztességesen helytállt.

– A találkozások mellett milyen élményt nyújtott még Amerika?

– Egy évet az Egyesült Államokban, Indiana államban, egy szintén bencés fenntartású egyetemen tanultam, ennek már 20 éve, de valamilyen összehasonlítási alapom azért van. Rendezett, tiszta utcájú, teljesen biztonságos Amerikát láttam, ahol az emberek derűs hangulatot sugároztak. Hangsúlyozom, elsősorban a katolikus közösségeket láttam, így aztán lehetséges, hogy Amerika egésze azért másmilyen, vagy más megközelítés kell.

– Ezek szerint a katolikus közösségekben ott is derűsek.

– Azokban a szerzetes közösségekben, ahol jártam, lendületet és erőt éreztem. Két szerzetes közösséget látogattunk meg. New Jersey államban Newark város belvárosi, 1800-as években alapított Szent Benedek monostorát, valamint a már említett Szent Vince monostort, amely egy igazán élő, roppant erős kisugárzású, sok fiatal szerzetessel rendelkező közösség – bennük nagy erő rejlik.

Vezetőkép: Juhász-Laczik Albin atya, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona