„Nem vagyok méltó” – Mire tanít a pogány százados hite bennünket?

Advent első hétfője van. A tegnapi gyertyagyújtások öröme után ma már  a mindennapi feladatok, kihívások várnak ránk. De ne engedjük, hogy a világ zaja elnyomja a csendet, amit Isten akar belénk ültetni. A mai evangélium Máté 8,5–11: a kafarnaumi százados hite. „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul szolgám.”

Kálmán Peregrin ferences szerzetes útravalója így szól: „Adventben nem a tökéleteseké az első hely, hanem azoké, akik tudják: egyedül Isten szava gyógyít.” Magyarországon már meggyújtották az első lila gyertyát a templomokban és az otthonokban. Debrecenben, Egerben, a fővárosban és a legkisebb falvakban is ugyanaz az ima hangzik:

„Jöjj, világosság, jöjj!”

 

Minden tizenharmadik hívőt ér valamilyen üldöztetés a világban

A legfrissebb adatok szerint ma már 380 millió keresztény él valamilyen formában üldöztetésben vagy diszkriminációban – ez minden tizenharmadik hívő. A számok mögött arcok, családok, bezárt templomok vannak Nigériában, Pakisztánban, Észak-Koreában és még sok helyen.

Leó pápa üzenete

 

XIV. Leó pápa, aki éppen most tér haza törökországi–libanoni apostoli útjáról, tegnap a Szent Péter téren így szólt a tízezrekhez:

„Kedves testvéreim! A világ ma is tele van jelekkel: háborúk, menekültek, gazdasági válság, klímakatasztrófák. Lukács evangéliumában Jézus nem azt mondja: »ne féljetek, mert minden rendben lesz«, hanem azt: »Emeljétek fel fejeteket, mert közeleg megváltásotok!« (Lk 21,28) Advent nem menekülés a valóság elől. Advent beleállás a valóságba – azzal a bizonyossággal, hogy a sötétség nem mondja ki az utolsó szót. Kérlek benneteket: Ne a hírekben keressétek a végső igazságot, hanem a Szentírásban. Ne a félelemben, hanem az imádságban. Ne a bezárkózásban, hanem a szomszéd felé fordulásában. Imádkozzunk különösen azokért a testvéreinkért, akik ma is életveszélyben ünneplik az adventet. És imádkozzunk a békéért – Ukrajnáért, a Szentföldért, a Közel-Keletért, mindenütt, ahol emberek ölnek embereket. A remény nem naivitás. A remény erő, mert Krisztusban gyökerezik.”

 

A pápa végül áldást kért a világ minden otthonába, és hozzátette:

„Ha ma este csak egy pillanatra megálltok a rohanásban, és felnéztek – akár egy gyertyára, akár az égre –, tudjátok: Ő már néz benneteket.”

 

A kafarnaumi százados hite

„Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám.” (Máté 8,8) Ez a mondat ma, advent első hétfőjén hangzik el az egész világ templomaiban. Nem véletlenül.

Ki volt ez a százados? Római katonatiszt, tehát pogány, a megszálló hatalom képviselője. Kafarnaumban állomásozik, Jézus éppen ott lakik Péter házában. Van egy súlyosan beteg (valószínűleg bénult) szolgája, akit nagyon szeret (Lk 7,2: „kedves volt neki”).

Hallott Jézus csodatetteiről, és – a zsidó vének közbenjárásával – elküldi hozzá a kérést.

Miért példaértékű a hite?

Az evangélium öt döbbenetes dolgot mutat meg róla: Alázata Egy római centurio hatalma szinte korlátlan volt a provinciában. Mégis azt mondja: „nem vagyok méltó”. Nem azt, hogy „nem vagyok elég jó zsidó”, hanem egyszerűen: „nem vagyok méltó, hogy betedd ide a lábad”.

Teljes bizalma Jézus szavában „Csak egy szót szólj!” – nem kell jelen lennie, nem kell érintenie, nem kell semmilyen szertartás. Elég egy szó.

Ez nagyobb hit, mint amit Jézus addig bárkitől látott Izraelben (Mt 8,10).

Katonai logikája „Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, és katonáim vannak… és ha azt mondom: menj, elmegy; jöjj, eljön.” Pontosan érti, mi a tekintély. Felismeri, hogy Jézusnak nagyobb tekintélye van, mint a császárnak. Szeretete a szolgája iránt Nem rabszolgának, hanem embernek tekinti. Kész megalázkodni érte. Ez a pogány katona jobban él a szeretet parancsával, mint sok vallásos ember akkoriban.

Hit és cselekedet

Nem csak hiszi, hogy Jézus tud segíteni – cselekszik is: elküldi a véneket, üzen, kockáztatja a tekintélyét. Miért éppen most, adventben? Mert pontosan ez az, amire az advent hív minket: Hozzá menni azzal, akit szeretünk (család, barát, akár egy idegen).

Beismerni: „Uram, én sem vagyok méltó” – sem a tökéletes életem, sem a vallásosságom nem elég. Bízzunk abban, hogy az Ő szava elég. Nem kell látványos szertartás, nem kell „megérdemelni” – elég egy szó tőle. És elindulni felé, még akkor is, ha „pogányok” vagyunk, ha messze érezzük magunkat, ha tele vagyunk kétségekkel.

A százados ma is szól hozzánk: „Te is centurio vagy – a saját életedben van hatalmad sok minden felett. De a legfontosabbat nem tudod megoldani saját erőből: a bűnt, a betegséget, a halált, a másik ember szívét. Hozzám gyere. Csak egy szót kell mondanom.”

Ezért mondjuk minden szentmisében – az ő szavait visszhangozva – közvetlenül az áldozás előtt:

„Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a lelkem.”

Advent első hétfőjén talán éppen ez a pogány katona tanít meg minket a legalapvetőbb keresztény imádságra. És talán éppen az ő hite világít rá: a betlehemi jászolba nem a tökéletesek, hanem a méltatlannak tudók mehetnek először.

 

 

Vezetőkép: illusztráció